Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben
valóságával, hanem ennek csupán egyetlen egy, az eukarisztikus esemény teljességéből kiemelt és attól elkülönített mozzanata, amely természetszerűleg nem nyilvánítja ki a „lényeget", hanem elsősorban elrejti. Tekintetbe tehát venni, hogy Krisztus jelenléte csak az utolsó vacsora mintájára kialakított áldozati lakoma keretében valósul meg, amelyben a hívők közössége Krisztus parancsa szerint az Egyháznak hivatalos megbízottja (a felszentelt pap) vezetése alatt megünnepli kereszthalálának és föltámadásának emlékét. Az Eukarisztia elsősorban cselekmény, történés. Ennek a történésnek középpontjában áll ugyan a Krisztus testévé és vérévé vált kenyér és bor. Ez a kenyér és ez a bor addig, amíg ehető és iható, addig, amíg a hívek magukhoz nem vették, valóban Krisztus teste és vére. Ebből a hittételből azonban nem következik, hogy ez az egyetlen szempont, amelyre figyelnünk kell. Ügyelnünk kell arra is, hogy Krisztus testének és vérének jelenlétét nem lehet attól a történéstől elszigetelve szemlélni, amely által létrejött. Ha már most az Eukarisztiát mint történést fogjuk fel, akkor tulajdonképpen magától értetődő, hogy az eukarisztikus cselekménybe felvett kenyér és bor azok után, ami velük történt, ha a teljes igazságot akarjuk kimondani, vagyis ha a dolog lényegéről beszélünk, már nem mondható kenyérnek és bornak. Elhangzottak ugyanis felette az átváltoztatás szavai. A hallható szavak tehát az Eukarisztia megtapasztalható valóságához tartoznak: a hivő gyülekezet számára kifejezik azt, hogy Krisztus ígéretéhez híven közöttük van. Figyelembe kell vennünk továbbá azt, hogy ezek a szavak nem akármilyen szavak, hanem Krisztus szavai, amelyek az utasítása szerint véghez vitt liturgikus cselekmény keretében hangzanak el. Innét ered Krisztus ígéretét megvalósító hatásuk. Ezért az át- lényegülés csak Krisztus halála és föltámadása liturgikus megünneplésén belül történik meg azáltal, hogy a Krisztus küldöttjeként szereplő pap a nagy eukarisztikus imádságnak, a kánonnak keretében a kenyér és a bor fölött kimondja Krisztusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavait. Vagyis „konszekrálni“ a pap is csak a szentmisén belül képes, mert megbízása az Eukarisztia kiszolgáltatására szól, nem pedig varázslásra. Feladatát nem akárhogyan, hanem Krisztus szándéka szerint kell ellátnia: Krisztus meghagyásából halálának és feltámadásának emlékét kell az Isten hivő népével együtt megünnepelnie, mint az újszövetség áldozatát. Ezért a liturgikus cselekmény maga is beletartozik egy még nagyobb összefüggésbe: az a közösség mutatja be benne Krisztus keresztáldozatát megújítva a saját áldozatát, amely hisz Krisztusnak a Szentlélek ereje által megvalósuló jelenlétében. Az „eklézia", az Egyház, a hívők gyülekezete és az Eukarisztia egymást feltételezi. Az Egyház ott valósul meg legelsősorban, ahol a hívők együtt vannak az oltár körül, ott vannak egységben Krisztussal és egymással, mivel együtt veszik magukhoz Krisztus testét és vérét. Végül meggondolandó még az is, hogy az egyes Eukarisztiát ünneplő gyülekezetek sem állnak egyedül, hanem közösségben vannak az egyetemes Egyházzal. Az Eukarisztia ünneplése sohasem magánájtatosság. Ez a közösség térbeli, átfogja az egész világot, de egyben időbeli is: a 20. század keresztény közős2 17
