Szolgálat 52. (1981)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Jézus Krisztus jelenléte az Oltáriszentségben
A kenyér és a bor teljes lényege átváltozik Krisztus testének és vérének teljes lényegévé. Az tehát, ami előbb kenyér volt, az átváltoztatás után végső mivolta szerint nem kenyér többé, hanem Krisztus teste. Ezért nem is mondhatjuk már róla minden további nélkül, hogy kenyér. Ha ugyanis nem fejezzük ki valamiképpen, hogy egy dologról csak egy bizonyos szempont szerint beszélünk, akkor a dolgot a maga tulajdonképpeni mivolta, a lényege szerint kell megneveznünk. Különben félreértést keltünk. Az átlényegülés a Szentlélek erejének a műve, isteni tevékenységének következménye. A minket üdvözíteni akaró Atya a tőle és Fiától eredő Lélek közvetítésével adja nekünk az istenfiúi életet, végeredményben Jézus Krisztust magát. Ha tehát felvetjük a kérdést: hogyan történik az átlényegülés, akkor erre az első felelet csak az lehet: úgy, hogy Isten ereje megváltoztatja a kenyér és bor mivoltát. De itt még tovább kérdezhetünk: Miképpen történik ez? — A válasz erre: Az eukarisztikus történésbe felvett kenyér és bor a maga tulajdonképpeni mivoltát tekintve, a maga teljes valósága szerint, összes viszonylatát figyelembe véve megváltozik, és ezért nem kenyér és bor többé, hanem Krisztus teste és vére. És ez olyasvalami, ami meg is mutatkozik. A lényeg ugyanis az, ami megmutatkozik akkor, ha a jelenség teljességét figyelembe vesszük. Hiszen mint fentebb láttuk, a lényeg és a jelenség között elsősorban nem ellentét, hanem egymásra utaltság áll fönn. A jelenség, ha csak egy szempont szerint is, mindig a dolog lényegére utal. És a dolog megjelenési formáinak összessége, szintézise feltárja számunkra a dolog lényegét. Ezért az Eukarisztia esetében sem lehet arról szó, hogy megjelenési formája kizárólag csak elrejtse, elfátyolozza a lényeget, és semmiképpen ne nyilvánítsa ki, hogy az átváltoztatás következtében a megdicsőült Krisztus értünk feláldozott teste és vére van jelen az oltáron. Az imént mondottakban már némiképp kifejezésre jutott, hogy azt, amit az egyházi szóhasználat eukarisztikus színeknek nevez, és amit fentebb az Eukarisztia megjelenési módjának, megtapasztalható valóságának, jelenségének hívtunk, kétféleképpen értelmezhetjük, mégpedig a szónak leszűkített és tágabb jelentésében. A „szpéciesz“, a „megtapasztalható valóság“ felfogható a szó szűkebb értelmében, vagyis úgy, amint az egyházi határozatok és a teológusok a skolasztikus magyarázat meghonosodása óta általában használták. Ebben az esetben az eukarisztikus színeken, az Eukarisztián, úgy amint számunkra megjelenik, csak a kenyér és a bor fizikailag meghatározott valóságát értjük. Ilyen értelemben az átváltoztatás az eukarisztikus színeket nem érinti, nem változtatja meg, és ilyen értelemben más az, amit tapasztalunk, és más az, amit hiszünk. Ha azonban az eukarisztikus színeken az Eukarisztia valamiképpen megtapasztalható, számunkra megjelenő szempontjainak teljességét értjük, akkor a színeket sokkal tágabb értelemben kell vennünk. Az tehát, amit példának okáért a kitett szentségmutatóban megfigyelhetünk, hogy tudniillik egy fehér, kerek ostya van előttünk, korántsem azonos az Eukarisztia megtapasztalható 16
