Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Daniel-Rops, Jézus és Egyháza szeretetének tanúja
„De minek tekintsünk hátra? — jegyzi meg Simon. Itt van előttünk Daniel- Rops utolsó kötete: Ezek a keresztények, testvéreink; ebben felfedezhetjük egy nyitott katolicizmus és egy kiengesztelődőtt kereszténység távlatait, amely felé ifjúságunk bátran betájolódott, anélkül, hogy hinni merte volna, hogy ily gyorsan megnyílnak e távlatok." + P.-H. Simon az Akadémián tartott beszédében jól rámutatott Daniel-Rops művének jelentőségére, amikor ezeket mondotta: Daniel-Rops korunk ama nagy szellemei közül való, akik megvédenék bennünket a nihilizmus kísértésétől. Második kötetében (Az apostolok és a vértanúk Egyháza) írta: „A tragikus zűrzavar ilyen korszakaiban érlelődik az újjászületés. A halandó civilizációk romlásában csíráznak a jövő élő valóságai." Haszonnal elmélkedhetünk ma is ezekről a mondatokról. És világosan láthatjuk, hogy ez a bizalom nem a levegőben lóg: teológiában gyökerezik és az eszkatológiára nyílik. Csakugyan: Daniel-Rops történelmi optimizmusa pontosan ahhoz a magatartáshoz kapcsolódik, amelynek tudós exegétája és mosolygós apologétája itt (az Akadémián) Henri Bremond volt: a vallásos humanizmushoz. (...) Abban a korban, amikor a kutatások terjedelme, az elemzések szőrszáíhasogatása és a tagadások leleményessége felforgat minden értéket és megoldhatatlanná tesz annyi problémát, naív, de ugyanakkor merész dolog az, ha valaki mindennapi evidenciák fölé hajlik: ezek legalább azzal a méltósággal rendelkeznek, hogy elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy az ember összhangban élhessen önmagával és másokkal. Például még nem tilos azt hinnünk, hogy a tisztesség előbbre való, mint a szégyenletes tett, a gyengédség értékesebb, mint a kegyetlenség, a teremtő lendület, mint a romboló düh, egyszóval: a lét előbbre való a semminél. Igaz marad az, hogy a rossz csökkenti a létet — és ezt teszi gyakran a gög, mindig a gyűlölet —, és hogy a jó növekedést hoz: ezt teszi a bölcsesség és a szeretet. Ezt az elemi és mindig üdvös morált — meg vagyok győződve róla — egyedül a Biblia Istene és a megfeszített Jézus alapozza meg. mivel ez az értelem egyensúlya és a lélek egészsége. Legalábbis Daniel-Rops példája azt mutatja, hogy a természet és a kultúra e terméke nem megy veszendőbe, ha a kegyelem öntözi, és hogy szép embertípus alakul ki, amikor az evangélium fénye segíti az emberi palánta harmonikus kibontakozását. Jegyzetek és irodalom: ' Daniel-Rops életének első szakaszát — „lelki útjának állomásait" — jói bemutatja: Pierre Arrou, Daniel-Rops; „Convertls du XXe siécle" (szerk. F. Lelőtte SJ), n° 37, 1954. P. Arrou bővebben is elemezte Daniel-Rops vallási fejlődését Tói aussi, Nathanaél c. könyvében (Plon, Daniel-Rops fontos előszavával). 3 Plerre-Henri Simon, Discours de réception a l'Académie Frangalse. Simon 1967. november 9-én foglalta el Daniel-Rops székét a Franoia Akadémián: a szokás szerint elődje életművét méltatta. Ez a hosszú beszéd D.-R. müvének egyik legjobb összegezése. Lásd: La Documentation Catholique, N° 1508, 1968.1.7, 17-72. oszlop. 3 Daniel-Ropsot 1955-ben választották a Francia Akadémia tagjai közé. A következő évben (1956. márc. 22-én) foglalta el Ed. Le Roy székét. D.-R. Ed. le Roy életművét méltatta, az övét pedig — „válaszában" — André Siegfried. Lásd: La Documentation Catholique, N° 1224, 1956.4.15, 475-506. oszlop. 58
