Szolgálat 51. (1981)

Halottaink - Dr. Schweighoffer Gyula Gottfrid OCist. (-s -n)

A hetvenes évek közepétől kezdve már gyengélkedett, úgyhogy 1976-ban a szen­vedés vasárnapján a hívekkel együtt felvette a szentkenetet, majd kevéssel halála előtt, 1981. január 21-én a székesegyház plébánosa újból részesítette őt e szentség­ben. öt éve már csak szobájában tudott misézni, ebben hűséges ápolója, Schmidt test­vér volt mindig szíves segítségére. Utolsó szentmiséjét 1981. január 19-én celebrálta. Még január 29-én elvégezte szentgyónását. Január 31-én, hajnali két órakor elvesztette eszméletét, és délután három órakor csendesen elszállt testéből a lélek. Schmidt test­vér halála pillanatában is ott volt mellette. A beteg atya az utolsó napokban minden este megköszönte minden fáradozását. Élete utolsó hat napján különösen sokat szen­vedett. Az ételeket nem tudta már magában tartani, és a vizelete véres volt. Való­színűleg rákja volt. Halála beálltakor Rényi Ferenc kanonok, székesegyházi plébános rendeletére meg­szólaltak a székesegyház és a Kálvária templom harangjai, hogy hírül vigyék Szatmár­németi hivő népének: szeretett lelkipásztoruk az Úrhoz költözött. Ezzel meghalt Szat­márnémetiben az utolsó jezsuita atya. Még halála napján föl ravatal ózták a Kálvária templomban. A temetés február 3-án du. két órakor volt. Hogy mennyire szerették a szatmárnémeti hívek, mutatja, hogy bár munkanap volt, annyi hivő jött össze, mint a Jézus Szíve búcsún. A román rendtartomány nyolc meglévő tagjából hatan jelen voltak. Magyar részről Gedeon testvér volt ott. A gyászmisén heten koncelebráltak, köztük a román provinciális. Rényi kanonok mondta a szentbeszédet. A székesegyház kórusa énekelt. Sipos Ferenc apostoli kormányzó vezetésével mintegy hatvan pap vett részt a gyászszertartáson. Nagyon sok hivő járult szentáldozáshoz. A szentmise után négy fiatal pap vitte ki a templomból a koporsót. Szép, napos idő volt, így hatalmas menet kísérte egészen a sírig. A közös jezsuita sírba, huszonhat elődje mellé temették Ecker atyát. Hogy mennyire szerették, az most a temetésén és tavaly, 70 éves papi jubileu­mán is meglátszott. Az Úr adjon neki olyan jutalmat, amilyet az Ö Szíve diktál! Conf rater Dr. SCHWEIGHOFFER GYULA GOTTFRID OCist. (1917—1981) Istenben boldogult testvérünk a Veszprém megyei Nagytevelen született. 1935-ben lépett a oiszterci rendbe, és 1943-ban szentelték áfdozópappá. A rend budai gimná­ziumában tanárkodott két évig. Az államosítás után rövid ideig még lelkészkedhetett, de 1951-ben már a budapesti Központi Papnevelő Intézet alkalmazottja. 1959-től 1978-lg, nyugdíjba vonulásáig állami gimnáziumokban volt tanár. 1981-ben halt meg Budapesten. Egyénisége, benső világa a Központi Szemináriumban eltöltött nehéz évek alatt kapta a legnagyobb sebet. Magányos és magába fordult emberré lett. Amikor újra ta- nárkodni kezdhetett, fellélegzett, és belső feszültsége megcsillapodott. Pedagógiai munkájában sok megértést és melegséget kapott tanítványaitól, s nevelőként lélek- formálónak, a szívek-lelkek pásztorának is érezhette magát. Mindezek ellenére mindvégig hiányzott neki a szerzetescsalád melegsége, és ma­gányos ember maradt. Ennek terhén kívül örökölt belső magatartása tette egyéniségét bonyolulttá. Nemcsak saját eltökéltségéért és eszményeiért kellett megküzdenie; érezte és viselte az eredet, a származás gyökereinek szívó hatalmát is. Egész életén át önazonosságát kereste. Családjának, hovatartozásának, örökölt kultúrájának a mé­lyeit tapogatta ki szüntelenül, arra törekedve, hogy annak elemeit tágabb környezeté­vel és e környezet szellemi tartalmával egyensúlyba hozza. Szerzetesi életének hűségét és nevelő munkájának lelkiismeretes alaposságát va­lamiféle könnyed derű és szépségre mohó szellemi becsvágy ötvözte egybe, ami érzé­kennyé tette az ember és világa legparányibb értékeinek felismerésére is. Nekünk korán — mert még számítottunk rá —, súlyos műtét következtében, várat­lanul, de szelíd és jó halállal szólította magához az Úr. -s -n 112

Next

/
Thumbnails
Contents