Szolgálat 51. (1981)
Halottaink - Petres Kálmán (Gyászjelentése nyomán)
Terve nem valósulhatott meg, de a háború után szüleinek hagyatékából és diákjai munkájával fölépítette Szt. Szabina celláját, ahol azután liturgikus-biblikus lelki napokat tartott. Kedélye, jó palóc humora sose hagyta cserben. Különösen sok tréfás megjegyzésre adott alkalmat neve és termete. Pesti tanár korában ajánlotta is vékonypénzű rendtársának, Dombos Fü lopnék, hogy cseréljenek nevet. Egyszer a tömegben megjegyezte valaki: .Ki ez az elefánt?“ — Megfordulva mosolyogva mutatkozott be: .Bocsánat! Szunyogh vagyok!“ Szabinái magányában is, saját maga nyomorúsága ellenére, mindig meg tudta vigasztalni és egy-egy jó anekdotával derűre hangolni a hozzá vetődöket. Némely újítása még barátait és ismerőseit is meghökkentette — bár a zsinat reformja majdnem minden tervét, újítását valóra váltotta —, Ilyenkor mosolyogva jegyezte meg: jó, hogy nem az inkvizíció korában született, mert akkor már régen megégették volna. Egy kórházi főorvos mondotta: Szunyogh atyát időszakonként ő mindig kórházba utalná, akkor is, ha nem beteg, mert a betegekre türelme, humora gyógyítólag hat. Pár hónappal halála előtt, amikor lábtöréssel került kórházba, ezzel fogadta egyik látogatóját: .Hát azt már tudom, hogy a következő olimpián nem veszek részt!“ Isten kegyeiméből megérte szentelésének 60., majd 1980 nyarán 61. évfordulóját. Budapest egyik legnagyobb templomát, a józsefvárosit zsúfolásig megtöltötték volt tanítványai, tisztelői. Maga beszélt ezeken, de még a mise szövegeit is maga állította össze. Egész életének alapelveit hagyta testamentumul ezekben csakúgy, mint gépírásos körleveleiben is. Utóbbiakkal azokat kereste fel, akiket lelki gyermekeinek, szellemi örököseinek tekintett. Pannonhalmán halt meg, Budapesten a józsefvárosi templomban volt a beszentelé- se, és kívánsága szerint szülőfalujában, az egykori bencés apátsági templom szépen restaurált altemplomában helyezték örök nyugalomra. Szunyogh atyának szellemi örököse és tanítványa tulajdonképpen minden magyar pap, aki a megújított liturgia szerint végzi a szentmisét, ill. minden hivő is, aki abból akar lelki táplálékot meríteni egyéni és közösségi élete számára. Világszerte az a szokás, hogy ilyen esetekben intézményeket alapítanak vagy neveznek el az illetőről, és igyekeznek hagyatékát feldolgozni, kiadni. Életének egy nehéz szakaszában így írta alá leveleit: Pater Alleluja! Valóban az volt, egész életével Isten dicsőségét akarta szolgálni, és az ő derűjét sugározni. Galambos Ireneusz OSB PETRES KÁLMÁN (1890—1981) Január 14-én éjjel, életének 91., papságának 66. évében, mélységes nyugalommal és derűs lélekkel viselt hosszas szenvedés után, az Oltáriszentséggel gyakran megerősítve adta vissza hűséges lelkét Teremtőjének. Gazdag és termékeny papi életének állomásai: Csíksomlyó, Piskitelep, Nagyszeben- Külváros, Kolozsvár segédlelkészi működésének helyei. Majd Marosvásárhelyen hittanár, ifjúsági lelkivezető, a fiúnevelő intézet aligazgatója, Gyergyószentmiklóson zárdaigazgató, később a tanítóképző igazgatója. Marosvásárhelyen intézeti régens, a csík- somlyói tanítóképző hittanára, régense és igazgatója, legutóbb radnóti kanonok-főes- peres, plébános. Hatvanhat éven át sohasem akart egyebet a változatos munkaterületeken, mint Istent, Egyházát a legteljesebb odaadással, elkötelezettséggel életének utolsó leheletéig szolgálni. Olyan pap volt, aki nyugállományra sohasem gondolt, hanem szelíd leikével Isten jóságát, irgalmát, szeretetét hirdette — a szenvedésben is, mindaddig, amíg Mestere haza nem hívta. 102