Szolgálat 50. (1981)
Chilla Raymond: Ökumenikus imaórán
1. Most a hitbeli egység keresésének a módjáról szeretnék pár szót mondani az imént hallott szent szövegek, főképpen az evangélium alapján (1Jn 3, 1-5; Mt 18,1-4). Isteni élő szó, teremtő ige mindegyik. A hitbeli egység keresésének terén mire hívnak ma, itt, X-városi krisztushivő magyarokat? Milyen ke- resztutat kell megjárnunk — közösségileg is —, hogy a kívánatos, az óhajtott egység valósággá lehessen? Óriási, megdöbbentő kérdések. Meghaladják válaszadó, problémaoldó képességeinket. De lehet-e ez másképpen? Isten szava nem édeskés szirup, hanem vesét-szívet vizsgáló és kinyilvánító hatalom, jót-rosszat szétválasztó kétélű kard. Minket magunkat von kérdőre, egyénileg is és egyháziakat is: római katolikus egyház, anglikán egyház, pravoszláv egyház, „egyesült egyház“ és ti mind! mennyire vagytok evangéliumiak, mennyire vagytok Krisztus Egyháza? Ha az a válaszotok, hogy Krisztus igaz, de bűnös egyháza vagyok; Krisztus igazhitű, de hitét gyakorlatban hűtlenül eláruló közössége vagyok, — az igaz hit kívánja meg és követeli a krisztusi erkölcsökre térést. És ha mind azt válaszoljátok: „igazhitű vagyok“, hitvallásaitok különbözősége nem azt mutatja-e, hogy hitetek maga vagy legalább is hitetek megértése reformra szorul, és azon kell lennetek, hogy a hit egységét kiesdjétek? Amit hitünkben igaznak tartunk és becsületes önvizsgálat után is Istentől kapott fénynek ítélünk: meg nem tagadhatjuk és el nem árulhatjuk. Krisztushoz való hűségünket tagadnánk meg, ha szavait és tanítását áruba bocsátva alkudoznánk. De el kell jutnunk, Isten kegyelmével, a Krisztussal eljegyzettségnek addig az őszinte mélységéig, hogy különbségeink egyedül a Krisztus iránti szeretetből és hűségből származzanak. Akkor a másik őszinte, mély hite csak tiszteletet, nagyrabecsülést, csodálatot és szeretetet válthat ki, és ezt a felfedezést hozza: egyek vagyunk Krisztus szeretetében; tanulhatunk egymástól, és talán a nézőpontjaink közti távolságot is rövidíthetjük. A hitegység keresésének módjára vet egy pár nem várt fénysugarat a mai evangélium. 2. Itt az idő, és most ebben az órában van itt, mikor mi, Jézus tanítványai, a Mester elé járulunk, és kérdezzük tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?“ Mik azok a lelki kincsek és értékek, amelyek nem hiányozhatnak belőlünk, ha azt akarjuk, hogy egyházunk Krisztus igaz Egyháza legyen? Mi az a magatartás, amely Krisztus igaz Egyházának valódi tagjait jellemzi? A tanítványok kérdése nem elméleti. Istenkeresésből fakad. Azt keresik, hogyan élhetnek Isten szándékai szerint, hogyan állhatnak a megváltás tervének valósítói közé — az átlagvallásosságot meghaladó fokban. Jézus válasza meglepő, titokzatos: szinte kihúzza lábuk alól a talajt. Készek imára, böjtre, munkára, harcra, hódító erőfeszítésre, — és Jézus egy gyermeket állít eléjük példának! Mit jelentsen ez? hogyan értsék? Nagyok, kiválók akarnak lenni, és legyenek kicsinyek? Eddigi jóindulatuk, Isten felé való törtetésük mind hamis vágányon futott? Jézus rádöbbenti tanítványait, hogy az Isten országának értékei — elsősorban maga az Isten — nem szerezhetők meg és nem 32
