Szolgálat 50. (1981)
Babos István: Isten „megtapasztalása“ a mai világban?
függéstelen események, hanem valami — egészében felfoghatatlan — tervnek a kivitelezése. De újra és újra felmerül benne a kérdés: ez lenne az Isten? az ember lehetőségei előtt egyre jobban kitáruló végtelen? Ezt a félelmét eloszlatja Jézus Krisztus személye, akiben Isten kinyilatkoztatta önmagát nekünk, embereknek érthető módon. Jóhírének lényege az, hogy Isten maga a szeretet (1Jn 4,8), és „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete“ (Róm 5,5). Ez a szeretet, akit Atyának nevezett, késztette Jézust arra, hogy ácsként dolgozva emberibbé tegye a világot, erre a szeretetre hagyatkozott egész életében és halálában is. Ez a szeretet adott neki — mert bízott benne — új életet a feltámadásban. C. S. Lewis írja megtérése történetében, hogy „keresőből keresett lett“. Úgy gondolta, hogy az igazságot keresve ő keresi az Istent, és kiderült, hogy élete minden fordulóján az Isten kereste őt, mert Isten előbb szerette. Úgy vagyunk mi az Istennel, mint a természet a nap melegével. Nem önmagától, hanem a nap hatására, ösztönzésére indul meg az élet tavasszal a növényekben. A mi terveink és vállalkozásaink, főleg azok, amelyekkel a már említett jobb világot igyekszünk építeni, nem önerőnkből, mitőlünk születnek. Az Isten hívása és szeretete, az ő kegyelmének érintése hívja létre őket bennünk. Az Isten hív a lelkiismeret szavában, Jézus Krisztus példájában és az Egyház igehirdetésében. Arra hív, hogy felismerjük őt a történelemnek és életünknek eseményeiben, és hozzá csatlakozzunk tervei kivitelezésében. A szeretet parancsát és a nyolc boldogság megvalósítását mint feladatot kaptuk. Napi imádságunk, amire maga az Üdvözítő tanított: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is“ (Mt 8,9-11). A bűn következtében történt elidegenedésünk Istentől és önzésünk igen megnehezíti azt, hogy tisztán lássuk Isten terveit. Ezért fordulunk imádságainkban bizalommal hozzá, a minket kereső és szerető Istenhez, hogy megismerjük akaratát és magunkévá tegyük. Ezért emlékezünk újra és újra Jézus Krisztus életére a liturgia ünneplésében, a Szentírás olvasásakor, hogy Isten Fiát, aki nekünk az Atyát kinyilatkoztatta, mind jobban megismerjük, megszeressük és kövessük. Az Isten megtapasztalása, ami ma nem annyira függésünkkel, mint inkább függetlenségünkkel és oélkeresésünkkel kapcsolatos ezen a világon, vándorlásunk alatt nem pillanatnyi élmény, hanem feladat. „Az Egyház feladata, hogy a Szentlélektől vezetve állandóan megújítsa és megtisztítsa önmagát azért, hogy Istent, az Atyát és egyszülött Fiát megjelenítse és láthatóvá tegye“ (GS 21). Jegyzetek: ' Ratzinger, J.: A keresztény Hit. Bécs 1976, OMC, 19. 2 Gánóczy, A.: Becoming Christian. New York 1976, Paulist Press, 79. 3Steeman, Th. M.: „What is wrong with God?" in: Sacred and the Secular, ed. M.J. Taylor, Englewood Cliffs, N. J. 1968, 163—64. 4 Kasper, W.: „How can we experience God today?“ in: Theology Digest, 18(1970) 127. 22
