Szolgálat 50. (1981)

András Imre: A modern egyházközség élő közösségek társulása

Ezen a nagy plébánián ez nem lehetséges. Itt úgy érzi magát, mintha egy állandóan mozgó folyóban lenne „emberhalász", nem tudja, jelenléte és munkája nyomán ki akad horogra.

Látta, hogy nagyon sok olyan híve van, akinek nincs kapcsolata a plébániával. Ezeknek — de templomba járó híveinek is — kevés a vallási ismeretük. Kevesen jártak hitoktatásra, és ezért hiányzanak az előfeltételek az evangélium megismertetéséhez. Ugyanakkor a hívek nagyon különbözők, más-más társadalmi csoportból valók, más az előképzettségük, foglalkozásuk, érdeklődési körük. Nehéz megteremteni az egységes alapot, amin a „magvetéssel“ elindulhatna. Viszont azt tudta, hogy külön-külön képtelen eljutni mindenkihez. Először jelentkezett benne a kétkedés: Mi értelme van annak, hogy számba vegye híveit, ha nem tud velük kapcsolatot felvenni?

Töprengéseire hamarosan választ kapott. Észrevette, hogy — ahogy Guardini írta - „az egyház (az ő plébániáján is) felébredt a lelkekben“. Vallási dolgok iránt érdeklődő hívei megérezték egymásban a közös érdeklődést, kapcsolatba léptek egymással, és teljesen öntevékenyen összejárnak közösen ápolni, élni hitüket. Azonkívül egy helyen dolgozó munkatársak, azonos szakmai érdeklődésű emberek, közösen szórakozó ismerősök spontán csoportokat alakítottak, és ha valahogyan kapcsolatba kerültek az evangélium kovászával, örömmel fogadták be azt, és hiteles evangéliumi életet éltek.

Elődje is tudott ezekről a vallásos körökről, próbálta is beszoktatni őket a templomi, plébániai rendezvényekre, de kevés sikerrel. Azt válaszolták hívására, jobban érzik magukat egymás között, ismerik egymást, érzik, hogy közük van egymáshoz. Ha a plébániai miséknél, a prédikációban több lenne a személyes hang, a stílus ... Ettől meg az öreg plébános idegenkedett. így aztán megmaradt közte meg a kis körök között a tisztes távolság, ö viszont szeretné ezeket a kis köröket is bekapcsolni az egyházközség életébe.

Módját ejtette hát annak, hogy sorba látogassa a kis csoportok összejöveteleit, és kérdéseik megválaszolásával és — ha igényelték — útmutatással segített a találkozások elmélyítésében. Örömmel látta, hogy öntevékenyek, nem kell szervezni, vezetni őket. Első részvétele alkalmával nyomatékosan hangsúlyozta is, hogy nem kíván beleszólni a csoport belső életébe, csupán segítségét kínálja fel, hisz erre szól megbízatása is, mint minden megbízatás az egyházban: a szolgálatra.

Viszont elhatározta: ügyelni fog arra, hogy e viszonylag önállá körök élete ne merüljön ki belterjes, csak önmagukkal törődő tevékenységben. Minden körnek ajánlani fog saját jellegének megfelelő apostoli célt: az imádkozó köröket megkéri, hogy tegyenek magukévá fontos szándékokat; a Szentírásba elmélyü- lőket, hogy másokat is befogadjanak; a tevékeny felebaráti szeretet gyakorlóinak figyelmét felhívja a valóban súlyos esetekre; összehozza a szakképzettséggel rendelkezőket és a rájuk szorulókat. Gondja lesz arra, hogy ezek a készséges emberek viszonylag önálló, értelmes feladatokat kapjanak.

15