Szolgálat 50. (1981)
András Imre: A modern egyházközség élő közösségek társulása
össze Isten szavának követelményeivel. Nyilvánvaló, hogy ez a fokozatos érés minden egyes emberben különböző utat jár be. Az élő hitre vezető utak különbözősége nem múlik el nyom nélkül a megtérés után. A keresztény teljes élete további lassú növekedés az eszkatológikus érettség felé. E növekedés során mindenki a maga módján ölti fel Krisztust, előző útvonalának megfelelően vesz részt Krisztus teljességében, a Titokzatos Testben betöltött hivatásának megfelelően. Ezért az az ember, aki többet tud, másképpen hisz; nem azt mondjuk, hogy többet hisz vagy jobban hisz, hanem hite ráveti fényét tudására, és így megfordítva is gazdagodik a megvilágított tudás visszaverődésével. Még jobban érvényes ez a hit érzelmi-akarati oldalára. Az imént meghalt fiát sirató anya, a vizsgázni menő fiatal, a gyóntatószékből kijövő gyónó ugyanazt a „Hiszek egy lstenben“-t mondja, de az egy hitet három mélységesen különböző módon éli át, aszerint, hogy a belenyugvás, a remény vagy a megtérés igénye nagyobb-e bennük. Az Egyház „dialogizáló“ szerepe Isten szavának e sokirányú, mégis egybe- hajló befogadási folyamatában az, hogy kovászt oltson a szervezetbe, serkentse azt a folyamatot, amelynek fejlődése maguknak az igehirdetőknek gondolatait és érzelmi erejét is meghaladja. Az a feladata, hogy kikerülje az elhajlásokat, megerősítse, hitelesítse és megvédelmezze a valódi eredményeket. A Zsinat utáni egyház „sibo!et“-ját, az Egyház és a világ közötti párbeszéd szavát tehát kettős hangsúllyal kell kiejteni. Hangsúlyozzuk az Isten Szavába vetett bizalmat: ez a Szó képes létrehozni és ösztönözni egy olyan folyamatot, amely magának a világnak is fejlődést és növekedést hoz. És hangsúlyozzuk a világ iránti tiszteletet, amely ugyan ferde irányba fejlődött, de Isten Szavának erejében képes új életre kelni, fölserkenni, életének legbenső igényei szerint. András Imre (Bécs) A MODERN EGYHÁZKÖZSÉG ÉLÓ KÖZÖSSÉGEK TÁRSULÁSA A plébániai közösség a legkisebb jogilag önálló lelkipásztori egység a püspökségen belül. Áttekinthető életterében lesz látható és megtapasztalható a helyi egyház, mint Isten népének egysége. A „plébániai közösséginek ebben a meghatározásában a németországi egyházmegyéknek a II. vatikáni zsinat utáni közös lelkipásztori szinódusa tudatosan összefogja azt a két fogalmat, amelyet a Zsinat előtt két különböző szóval jelöltünk: a plébániát, amely az egyház legkisebb közigazgatási és lelkipásztori egysége, az egyházmegyének egy pontosan körülhatárolt részterülete, templommal, hívekkel és önálló lelkipásztorral; és az egyházközséget, egy plébánia híveinek szervezett összességét, akik az egyházmegye püspökének joghatósága 10
