Szolgálat 49. (1981)

Eszmék és események - A pápa nyugatnémetországi útja (S. M.)

A nagy nyilvános istentiszteletek mellett hét találkozó szerepelt különböző társadalmi csoportokkal: a tudomány embereivel és egyetemi hallgatókkal (Köln), művészekkel és újságírókkal (München), főhivatásként egyházi szolgálatban álló világiakkal (Fulda), ott élő külföldiekkel és külön a lengyelekkel (Mainz), fogyatékosokkal (Osnabrück), öregekkel (München). Természetesen külön találkozott Fuldában a német püspöki karral, valamint a katolikusok központi bizottságának képviselőivel.

A látogatás erősen az ökumenikus kapcsolatok jegyében állott. Mainzban a különféle vallások képviselőivel, majd külön az evangélikusokkal beszélgetett, Osnabrückben a zsidók küldöttségét fogadta, ökumenikus szempontból a pápa ottani tartózkodása általános megelégedettséget váltott ki. Látványos eredményeket természetesen egyik fél sem várt. Megbeszélték viszont egy katolikus-evangélikus vegyesbizottság megalakulását, ami február elején tíz taggal már meg is történt. Nagy hatással volt az evangélikusokra a Szentatya egyszerűsége, közvetlensége, szerénysége, egyes kijelentései és főleg odafordu- lásának stílusa. Elmondta, hogy látogatásának egyik oka az augsburgi hitvallás 450 éves évfordulója. Münchenben megemlékezett az evangélikusok épp aznapra eső bűnbánati ünnepéről, és kérte, „foglalják be ennek a napnak imáiba katolikus testvéreiket is, valamint testvérüket, János Pált és szolgálatát.“ Hasonló természetes kis gesztusok végigkísérték egész útját, őszinte testvéri lel- kületről tanúskodva, és ezt viszont is kiváltva. Az egyik összefoglaló cikk látogatásáról ezzel a szellemes címmel jelent meg: „A pápa katolikus“ (értsd: egyetemes és minden szívhez szól).

A pápa minden útja egy-egy nagy katekézis. „Legmélyebb benyomásom az volt, hogy szemléltető oktatást adott a kereszténységből és a lelkipásztorkodásból. Ezt pedig csak személyes jelenlétével teheti“ — írja egy világi. A különféle társadalmi csoportok mindegyikének tud mindig valami megbecsülőt, báto- rítót, útmutatót mondani. A sokfelöl szorongatott német püspökök szinte hallhatóan föllélegzettek fuldai nagy beszéde alatt. Igazán úgy szólt papjaihoz, mint jó atya, semmit sem kendőzve el hivatásuk nehézségeiből, de sugározva annak természetfölötti boldogságát. Altötting híres Mária-kegyhelyén nagyon otthon érezte magát, beszédét is mindegyre megszakította a helyeslő taps. Bájos epizód: vacsora után a rendházban egy öreg kapucinus várta a folyosón, s hegedűjén lengyel dalokat játszott. Ö természetesen rögtön énekelni kezdett. A végén megölelte az öreget, és meleg köszönetét mondott az igazi franciská- nus ötletért. A müncheni öregek is aligha felejtik el mélységes tisztelettől átjárt szavait. A Liebfrauendómba bemenet és kijövet kezet nyújtott az útját szegélyező tolókocsis, vak, rokkant embereknek, pedig hát a protokoll szerint már a repülőtéren kellett volna lennie. De ezek az emberek most fontosabbak voltak neki, mint a bajor kormány tagjai, akik ott várták, hogy elbúcsúztassák. A repülőtéren is: miután sorban elköszönt a püspököktől, előkelőségektől, mindenki azt hitte, most beszáll a gépbe. De nem. Visszafordult, és megindult, hogy kézfogással búcsúzzék a másik oldalon álló repülőtéri szerelőktől.

5

65