Szolgálat 49. (1981)

Az egyház szava - Az osztrák püspöki kar körlevele a „fogyatékosok évére“

Nincsenek tehát halálra szántak és az úgynevezett életben állók. Valameny- nyien egy születés, átváltozás előtt állunk, az Olajfák hegyén térdelő Jézussal együtt félünk ennek fájdalmaitól, de már magunkban hordjuk sugárzó befejezését, mióta a keresztségben belemerültünk Jézus halálába és győzelmébe (vő. Róm 6,3-6; Kol 2,12).

Mindannyiotokkal, veletek itt a Liebfrauen templomban, veletek a rádió és a tévékészülék mellett, mindenkivel, akikkel ezekben az áldott napokban találkozhattam, ennek a szép országnak minden polgárával és vendégével, minden hivőve! és minden kereső helyett, a gyermekekkel és fiatalokkal, a felnőttekkel és az öregekkel, a búcsúnak ebben az órájában imává szeretném formálni elmélkedésünket:

Anyám méhétől oltalmam te voltál,

Ne vess el, hogyha megöregszem, ha gyengülök, ne feledkezz el rólam. (Zsolt 71,6.9)

„Adj kegyesen békét napjainkban, hogy irgalmadból mindenkor bún és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét.“ (A szentmise szövegéből.)

És a Liebfrauen dómban imánkat — amelyet mindig Jézus Lelkében mondunk, mindig csak Jézus által intézünk az Atyához - egybekapcsoljuk annak imájával, aki mint a megváltottak elseje Anyánk és Nővérünk: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért - most és halálunk óráján! Amen.“

AZ OSZTRÁK PÜSPÖKI KAR KÖRLEVELE A „FOGYATÉKOSOK ÉVÉRE“

Az 1981-es évet az ENSZ „a fogyatékosok évének“ nyilvánította, örömmel ismerhetjük el, hogy ezzel ősi keresztény ügyet karolt fel.

Megalapozott becslés szerint a világ népességének csaknem 10 "/Va valamiképpen csökkent képességű. Testi, szellemi, lelki és társadalmi károsulás következtében sok ember gyermekségétől fogva, gyakran tartósan kezelésre, segítségre szorul. A fogyatékos embernek nehezére esik, hogy a társadalom teljes értékű tagjának tudja magát. Különösképpen nem találja helyét az olyan társadalomban, amely az embert sokszor csak munkateljesítménye szerint értékeli. A teljes képességeikkel rendelkező emberek a csökkent képességűekkel gyakran éreztetik fölényüket, és különféle, sokszor ugyancsak kérdéses önigazolásokkal zárkóznak el előlük. Még az is megtörtént, hogy egyesek megbotrán- koztak az istentiszteleten való jelenlétükön, azzal az álszent indokolással, hogy ez az áhítatot zavarja. Egyesek pénzadománnyal és részvétnyilvánítással próbálnak közeledni hozzájuk, olyan módon, ami inkább nyomasztó, mint boldogító. A fogyatékos gyakran idegenkedik attól, hogy a magafajtákon túl kapcsolatokat keressen, pedig él benne a vágy, hogy őt is éppen úgy kezeljék, mint má59