Szolgálat 49. (1981)
Az egyház szava - Találkozás az öregekkel a müncheni Liebfrauendomban
felszólítalak benneteket: „Vegyétek észre méltóságotokat!“, mindjárt hozzáteszem: „Vegyétek magatokra terheteket!“ A kor terhe a legtöbbeknek elsősorban a test bizonyos elaggottsága: az érzékek már nem olyan élesek, a tagok nem olyan engedelmesek, a testi szervek érzékenyebbé válnak (vö. Préd 12,3k). Ami fiatalabb éveinkben egy-egy betegség napjaiban történik velünk, az öregen sokszor mindennapos — és éjszakai! — kísérőnkké válik. Sok dédelgetett kedves tevékenységünkről végleg le kell mondanunk. Az emlékezet is megtagadhatja a szolgálatot: már nem könnyen veszünk fel új információkat, sok régi pedig elhalványul. Ezzel a világ elveszíti meghittségét. Saját családunk világa is, ahol a felnőttek élet- és munkafeltételei any- nyira mások lettek, a fiatalok érdeklődése és kifejezési formái annyira megváltoztak, a gyerekek pedig új dolgokat tanulnak új módszerekkel. Idegenné válik a haza, növekvő városaival, egyre fokozódó forgalmával és sok tekintetben átalakult tájaival. Idegenné a gazdasági élet és a politika világa, névtelenné, áttekinthetetlenné a társadalmi és orvosi ellátás világa. És még az a birodalom is, amelynek leginkább otthont kellene számunkra kínálnia, az Egyház élete és tanítása, még az is nem egy dologban idegenné vált soknak közületek, miközben azon igyekszik, hogy megfeleljen a korigénynek, a fiatalabb nemzedékek elvárásának és szükségleteinek. Úgy érzitek, hogy ez a nehezen érthető világ félreért, sőt sokszor eltaszít benneteket. Nem igényli véleményeteket, közreműködéseteket, jelenléteteket, így érzitek, és sajnos néha csakugyan így is van. 4. Mit mondhat itt a pápa? Mivel vigasztaljalak benneteket? Nem akarom könnyen venni a dolgot. Nem akarom ártalmatlan színben tüntetni fel az öregség viszontagságait, gyengeségeiteket és betegségeiteket, gyámoltalanságotokat és elmagányosodástokat. De szeretném veletek együtt kiengesztelő fényben látni őket, — Megváltónk fényében, „aki érettünk vérrel verejtékezett, akit érettünk megostoroztak, akit érettünk tövissel koronáztak.“ Az öregkor viszontagságaiban ő szenvedéseitek társa, ti pedig az ő keresztútjának társai vagytok. Egyetlen könnyet sem sírtok el egyedül, egyet sem sírtok el hiába (vö. Zsolt 56,9). ö szenvedésével megváltotta a szenvedést, ti pedig szenvedéstek- kel közreműködtök az ő megváltásában (vö. Kol 1,24). Fogadjátok úgy szenvedéseiteket, mint az ő ölelését, és tegyétek áldássá azzal, hogy Vele együtt az Atya kezéből veszitek, aki rejtélyes, de kétségbevonhatatlan bölcsességében és szeretetében éppen ezzel tesz tökéletessé benneteket. Az érc a tüzes kemencében válik arannyá (vö. 1 Pt 1,7); a sajtóban lesz a szőlőből bor. Ezzel a lelkülettel azután — amit csak Isten tud megadni nekünk — köny- nyebb lesz megértéssel fordulni azok felé is, akik hanyagsággal, figyelmetlenséggel, gondatlansággal hozzájárulnak bajainkhoz; megbocsátani azoknak, akik tudatosan, sőt szándékosan fájdalmat okoznak, de azért óem tudják egészen fölmérni, mennyire fáj ez nekünk. Mondjátok a Megfeszítettel: „Atyám, bocsáss 56
