Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Erwin Ringel: Az öngyilkosság: végzet? kihívás?
b) Dinamikus beszűkülés. Azt jelenti ez, hogy az érzelmek, indulatok egyetlen irányba sűrűsödnek, a kiegyensúlyozó, ellensúlyozó szabályozó mechanizmusok pedig kudarcot vallanak. Az ember egyoldalúvá lesz, nem vet számot többé azokkal az ellentétpárokkal, amelyek — Guardini filozófiája értelmében — látszólag ugyan összeegyeztethetetlenek, mégis az emberi lét lényegét alkotják, így aztán rettegés, kétségbeesés, reménytelenség, depresszió vagy félelmetes nyugalom lesz úrrá benne. A dinamikus beszűkülés tetőpontján ez az egyoldalúság emocionális (nem racionális!) hajtóerővé válik, amely roppant erővel saját megsemmisítésére sürgeti. Olyan ez, mint a rakéta, amelyet rakétaműve kilő a föld vonzóerejének (= az önfenntartásnak) köréből. Úgy is mondhatjuk: az öngyilkosság ilyenkor kényszer, messzemenően nem szabad cselekedet. c) A bezárulás harmadik arculata: az embertársi kapcsolatok. Az öngyilkosság veszélyében forgó ember mélységesen elszigetelt és elmagá- nyosodott. Nemcsak akkor lehet elszigetelt valaki, ha senkije sincs, hanem teljes joggal akkor is, ha sok látszólagos kapcsolata valójában mit sem ér. Az igazi egymáshoz tartozás döntő jele a készség, hogy a másikkal törődjünk, sorsában részt vegyünk, legyen időnk számára, beszéljünk vele. Máskülönben csak egymás mellett, nem egymással együtt élünk, minden egyéb csak „ködkép“, Hermann Hesse nyomán szólva: Seltsam, im Nebel zu wandern! Leben ist Einsamsein. Kein Mensch kennt den andern, Jeder ist allein. (De furcsa ködben vándorolni! Az élet: egyedüllét. Egy ember sem ismeri a másikat: egyedül van mindegyik.) d) A beszűkülés utolsó formája az értékvilág összeszűkülése. Az ön- gyilkosság veszélyében forgó ember ismertetőjele, hogy mindig kevesebb, ami fontos neki, hogy a dolgok elveszítik előtte értéküket. Gyakran azért, mert úgy érzi, hogy többé nem valósítja meg az értékeket, és emiatt ő maga sem értékes már. Gyakran azért is, mert saját magának felépített értékvilága már nem egyezik az általánossal, és így elszigetelődik (a peremcsoportok problémája). Mindenesetre az önértékelés zavarai (aminek a gyermekkori ferde fejlődéstől kezdve a legkülönfélébb okai lehetnek) roppant erővel húznak az öngyilkosság felé. 2. Agresszió Az öngyilkosság veszélyében forgó ember olyan személyiség, akiben — rendszerint hosszú évek csalódásainak hatására — roppant erejű agressziós képesség fejlődött ki, tehát elviselhetetlen nyomással nehezedik rá a gyűlölet és elkeseredés, ugyanakkor viszont nem képes mindennek kifelé szabad folyást engedni, tehát nem sikerül levezetnie ezeket az érzéseket (különböző okokból, pl. azért, mert nem tudatosodnak benne). Ennélfogva az adott helyzetben nem marad más hátra, mint hogy agresszióit saját maga ellen fordítsa. Igaza volt Freudnak, mikor azt állította, hogy minden öngyilkosság alapjában véve aka27
