Szolgálat 49. (1981)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: A lélek halhatatlanságának kérdése az emberi értelem fényében

1) Mi emberek képesek vagyunk az igazság megismerésére. Ezt a tényt nem lehet tagadni, mivel aki tagadja, már eleve kizárja magát minden értelmes eszmecseréből. Hiszen az is, aki elveti az igazság megismerhetőségét, meg van győződve — feltéve, hogy komolyan beszél —, hogy igaz a tétele: „Az igazság nem ismerhető meg.“ És ha ezt elismeri, de azt mondja: ez az egyetlen igazság, akkor már két igazságot ismert el, ti. azt, hogy az igazság megismerhető, és azt, hogy ez az egyetlen igazság. Továbbá el kell ismernie saját és mások létét és még sok egyebet. — Abból persze, hogy az ember képes az igazság megismerésére, nem következik még, hogy ez minden esetben könnyű dolog, és az sem, hogy tévedés nem fordulhat elő. Az azonban mindenesetre következik, hogy mint emberek rendelkezünk igaz ismerettel. Az igaz ismeret jellemzője, hogy a vele homlokegyenest ellenkező állítást feltétlenül kizárja. Ez pedig azt jelenti, hogy minden igaz ismeretben megvan a feltétlenség mozzanata: ami igaz, az nemcsak valaki számára, hanem mindenki számára igaz, mivel önmagában véve igaz, mivel a valósághoz, az objektív tényálláshoz igazodik. Ezért mondjuk azt, hogy az igaz ismeret objektív ismeret, s ennek következményeképpen szükségszerű és általános érvényű.

Már most a megismerésnek igaz volta, objektivitása, feltétlen érvényessége nem magyarázható meg a létrejöttét megmagyarázó tényezőkből. A megismerés folyamata ui. természettudományosán megfigyelhető emberi tevékenység, pszichológiai, biológiai, fizikai tény, ill. esemény. Csakhogy egy állítás nem azáltal igaz, ami által természettudományos módszerrel megvizsgálható folyamatként létrejött. Igazzá a racionális belátás által válik, amelyet éppen azért nevezünk racionálisnak, mivel megvan benne az, amit az igazság megragadásának, a feltétlen érvényesség felismerésének nevezünk. Mint természettudományosán megvizsgálható folyamatot azonban értelmi belátás nélküli, „természeti“ erők hozták létre, anyagi erők, amelyek nem tudnak különbséget tenni igaz és téves között. Végeredményben tehát azt állítjuk, hogy a racionális lényegében soha nem magyarázható meg maradék nélkül olyan természeti erőkből, amelyek belátás nélkül működnek.

Ezt könnyen ki tudjuk mutatni. Hiszen senki sem tartja igaznak azt az állítást, azt a kijelentést, amelyről tudja, hogy belátás nélkül működő természeti erők eredménye. Annak, hogy valaki lázálmában félrebeszél, kétségtelenül megvan a természeti oka, de az ilyen beszédben nem keresünk igazságot, mert ezek a szavak, ezek a mondatok nem belátásból erednek. Tehát azt az állítást, amelyről ki tudjuk mutatni, hogy nem racionális tényezők eredménye, nem kell igaznak tekintenünk. Ez a felismerés áll Marx és Freud érvelésének hátterében, hogy ti. a vallásos meggyőződés nem racionális belátáson alapszik, hanem irracionális félelmek és vágyak következménye. És ha valóban kimutatható lenne, hogy Istennek és a túlvilágnak gondolata nem alapvető emberi tapasztalatok értelmes (tehát helyes és igaz belátáson alapuló) értelmezéséből jött létre, hanem azáltal, hogy az elnyomott, kizsákmányolt, gyámoltalan ember valóságnak tartja irracionális vágyait, akkor minden okunk meglenne rá, hogy

14