Szolgálat 49. (1981)
Halottaink - Csehy Alfonz OCist. (-s -n)
1930-ban kapta meg, majd hamarosan megszerezte a doktorátust is. Pápán, Sopronban, Esztergomban és Győrben tanított. Az államosítás után két évig a kismegyeri hívek pasztorációját látta el a tőle megszokott lelkiismeretességgel és odaadással. 1950-ben pannonhalmi gimnáziumunk tanára lett. Közben 1952-ben kisegítő miséző is volt a faluban. 1955-ben visszavonult a tanári munkától, és a főkönyvtárban vállalt elfoglaltságot. Bekapcsolódott az idegenvezetésbe is, és továbbra is kisegített a falusi misézésben. 1958-tól egy évig a főkönyvtár vezető könyvtárosa. 1959-ben a súlyos létszám- hiány miatt készségesen és szívesen vállalta, hogy visszamegy tanítani, és még hat évig működött győri gimnáziumunkban. 1965-től Pannonhalmán élt egészen haláláig, és a vendégek kalauzolásában vállalt tevékeny részt. Nyugdíjas évei alatt kezdett erősebben bekapcsolódni a lelkipásztori munkába is: a pesti ferenceseknél lett szinte állandó kisegítő. Sokszor hónapokat töltött Pesten, helyettesítve az ottani idősebb és beteg lelkipásztorokat. Itt érte váratlanul Isten hazahívó szava 1979. dec. 30-án. A győri bencés templom kriptájában temettük el. Tanári működését a pontosság és lelkiismeretesség jellemezte, magatartásában néha talán kissé a modorosság felé hajló rendszeresség uralkodott. Szinte minúciózu- san pontos volt, szokásaihoz szigorúan ragaszkodott. De ha valahol bárkinek segítségre volt szüksége, akkor feledve mindent, azonnal és készségesen állt az illető szolgálatára. Betegeink legkészségesebb látogatója volt mind Győrben, mind Pannonhalmán, sőt Pesten is felkereste az esetleg ott kezelt betegeinket, de az ott dolgozó rendtársainkat is, és tapasztalatairól röviden beszámolt. Látogatta az elhunytak, elsősorban a Rend kiválóságainak sírját, közülük többet időnként sajátkezűleg gondozott is. Méltán áll róla gyászjelentésében mottóként: „Látogatta a betegeket, fölkereste a testvéreket, vigasztalta a szomorkodókat.“ Confrater CSEHY ALFONZ OCist. (1899—1980) Alfonz testvérünk a Felvidéken, a Nyitra vármegyei Tardoskedden született. 1915- ben lépett a ciszterci rendbe, teológiai tanulmányait Innsbruckban végezte. 1922-ben szentelték pappá. Középiskolai hittanári oklevelet szerzett. 1924-től főleg hittanárként működött a rend gimnáziumaiban, legtovább Baján 1933-tól. 1950-ben a bajai rendház tagjaival együtt Kunszentmártonba került a kármeliták kolostorába. Amikor társai távozhattak, ő egy fiatalabb rendtársával akkor is ott maradt. Egy évi káplánkodása után nyugdíjazták, de mindvégig kisegítőként tevékenykedett — misézett és szorgalmasan gyóntatott — a lakásához közelebb eső templomban. Egy jószívű családnál talált otthonra. Néhány nappal halála előtt került a székesfehérvári Papi Otthonba, már menthetetlen állapotban. Itt halt meg 1980. júl. 6-án, csendes, szelíd, szinte észrevehetetlen halállal. Kifogástalanul példás, mindig buzgó, összeszedett egyénisége, szerzetestanári élete kifelé, diákjaira kevésbé vonzóan hatott, mert a hittant tantárgyként és szigorú tanárként tanította, az ifjúságnak a Mária Kongregáción kívüli érdeklődését és tevékenységét kevésbé értékelte. Mégis lelkiismeretes, hűségesen kötelességteljesítő hittanárként maradt meg mindazok emlékezetében, akiknek nevelője volt. Nem egy diákja vallja ma, évtizedek után, hogy amit az iskolapadban „leckének" vélt, tanítás és példaadás volt, ereje — ha rejtetten is — egész életükben munkálkodik bennük. Életkora előrehaladásával rendtársaihoz fűződő kedélyes és szíves kapcsolatai is meglazultak. Számos rendtársával koncelebrálva temette Kovács Endre egri segédpüspök a fehérvári Nepomuki Szent János-plébánia altemplomának rendi kriptájába.-s -n 101
