Szolgálat 48. (1980)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A keresztény ember hivatása az Apostolok Cselekedetei szerint

teendőiket a diakónusoknak adják át (6,3-4). Minden fontos lépést ima előz meg: Mátyás apostol (1,24-25), a diakónusok (6,6) és elöljárók (14,23) kinevezését, apostolok útnak indítását (13,3). Imára jön el a Szentlélek (8,15-17), imára történik csoda (9,40; 12,5-11; 16,25-27; 28,8), ima közben éri az apostolokat látomás (9,11-12; 10,9-10; 22,17), ima teszi könnyebbé az elválás nehéz perceit (20,36; 21,5-6), s Istent hálaimával dicsérik áldásaiért (3,8; 11,18; 21,20; 28,15). Lukács egy imaszöveget is leír, amely azt mutatja, hogy a korai egyház az üdvösségtörténet nagy összefüggéseiben látta saját adott helyzetét, s ezért bizalommal fordult Istenhez, hogy a jelen szorongató helyzetben is folytassa nagyszerű tervei kivitelezését egyháza által (4,24-30). Minden ima csúcsa a kenyértörés. A 2,46-ból nyilvánvaló, hogy a szó eukarisztikus ünneplést és nem közönséges étkezést jelent: világos különbséget tesz a kenyértörés és a hívek étkezése között. Két hely (2,42 és 20,7) arra utal, hogy az ünneplés mindig össze volt kapcsolva az apostolok tanításával. Érdekes a 27,35 szövege: Pál és utastársai nyilvánvalóan nem eukarisztiát ülnek a háborgó tengeren, hanem az eukarisztikus terminológia: „kezébe vette a kenyeret, háláw adott Istennek, megtörte és enni kezdett“ használatával Lukács valószínűleg olvasóit akarta buzdítani, hogy az élet bármilyen viharában az eukarisztia erejében bízzanak. A 2,46 azt is megemlíti, hogy a kenyértörés minden keresztény ima alaphangulata, az öröm légkörében folyt le.

3. Hirdetni Isten szavát

Jézus utolsó kívánsága, amit apostolaitól kért, az volt, hogy tegyenek tanúságot róla „minden népnek“ (Lk 24,47), „egész a föld végső határáig" (Csel 1,8). Pált külön hívta meg az Úr és különleges küldetést szánt neki: „Minden ember előtt tanúskodnod kell arról, amit láttál és hallottál, ... messzire, a po- gányok közé küldelek téged“ (22,15.21; vö. 9,15 és 26,17-18), és később még külön bátorítást is adott: „Ne félj, hanem beszélj és ne hallgass! Én veled vagyok...“ (18,9-10). Az apostolok egy pillanatra sem felejtették el Jézus parancsát (vö. 10,42) és miután megkapták a Szentlelket, egész életüket az igehirdetésnek szentelték. Szent Pál önvallomását bármelyik másik apostol is elmondhatta volna: „Nem becsülöm sokra életemet, csak véghez tudjam vinni pályafutásomat és az Úr Jézustól rám ruházott feladatomat: tanúságot tenni az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról“ (20,24). Ezért járt Pál városról városra „az Isten országát hirdetve“ (20,25). A „hirdetni" szó a görög „kérüsszein“ magyar megfelelője. De a „hirdetni“ s különösen a rárakódott mellékértelmektől lapossá vált „prédikálni“ szavak közelről sem fejezik ki hűen a görög szó értelmét. A „kérüsszein" ige nem valami oktató, intő, épületes beszéd elmondását jelenti, hanem egy fontos esemény ünnepélyes és hivatalos kihirdetését. A fontos esemény, amelyet az apostolok hirdetnek, a Jézus-hozta üdvösség örömhíre.

Amikor a főtanács meg akarta tiltani ennek a jóhírnek a hirdetését, az apostolok így válaszoltak: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk“

14