Szolgálat 48. (1980)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A keresztény ember hivatása az Apostolok Cselekedetei szerint

át szívüket és ezt kérdezték: ,Mit tegyünk hát, testvérek?'“ (2,37); „nagy kész­séggel fogadták az igét, és nap-nap után kutatták az írást“ (17,11). Másik vele­járója Isten szava őszinte befogadásának az öröm: „Ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr igéjét" (13,48; vö. 8,8 és 13,52). 2. Válasz Isten szavára Az ember első válasza Isten szavára a hit: hittel teszi magáévá Isten szavát, a hit által kezd a szó hatni a lélekben. De nem akármilyen hit ez. Az apostoli korban Isten (vagy istenek) létében mindenki hitt: ebben az értelemben minden ember hivő volt. Az apostolok nem is általában hirdettek istenhitet, hanem az istenhit helyes módját tanították, az egyetlen utat Istenhez: hitet Jézusban (vö. 20,21). A kérdésre: „Mit kell tennem, hogy üdvözöljek?“ egyértelmű a válasz: „Higgy az Úr Jézusban" (16,30-31). Ezt a hitet vallja meg az etióp udvari em­ber: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia" (8,37) és a főtanács előtt álló Péter: „Minden név között, amit a világon embereknek adtak, ez (Jézus neve) az egyetlen, amely által üdvözölhetünk" (4,12). Az egyház kiváló tagjainak jó­tulajdonságai között a legfontosabb, hogy „telve van Szentlélekkel és hittel" (11,24; vö. 6,5). A Jézusba vetett hit által maga Jézus működik a keresztény emberben, s ezért ennek a hitnek ereje van: beteget gyógyít meg (3,16), bűnö­ket töröl el (10,43; 15,9), embereket szentel meg (26,18). Nem csoda hát, hogy az igazi hit szokásos kísérője az öröm: „Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész családját“ (16,34). A másik válasz a meghallgatott isteni szóra a keresztény élet egészét átjáró ima. Az ima nem keresztény találmány, sok jó ember imádkozik a keresztény­ségen kívül is. De épp ez az imádságos lelkűiét a legjobb talaj a Jézus-hit be­fogadására. Az etióp ember Jeruzsálembe ment imádkozni (8,27), és az úton érintette meg a kegyelem, Kornéliuszt sok imája miatt hívta meg Isten Jézus követőjének (10,2.4.30-31). Az egyház imaéletébe a hivő először keresztsége alkalmával kapcsolódik be. Az egyház a keresztséggel pecsételi meg a hit be­fogadását, mossa le a bűnöket és teszi a hívőt a közösség tagjává. A „keresz­tel" és „keresztség" szavak gyakori, 27 helyen való előfordulása az Apcs-ben azt mutatja, hogy minden esetben csak keresztség révén lehetett valaki tagja az egyháznak, éspedig az Úr Jézus keresztsége révén, a János-keresztség nem volt elegendő (19,3-5). Bizonyára minden újonnan megkeresztelt érzését kifejezi az etióp udvarnok megtérésével kapcsolatos megjegyzés, hogy a ke­resztelés után „boldogan folytatta útját" (8,39). Mivel az ima mintegy a hit „lélegzése“, a keresztény ember legelső tevé­kenysége az ima kell, hogy legyen. Minden egyéb életmegnyilvánulása — még az is, amely nem kevésbé fontos az imánál — logikailag második helyen áll, és az imából fakad. Az egyház legjellemzőbb tulajdonsága, hogy „állhatatosan“, „kitartóan", „szüntelenül" imádkozó közösség (1,14; 2,42.46-47; 12,5). Az apos­toloknak az „ige szolgálata" mellett első feladatuk az imádság, s ezért egyéb 13

Next

/
Thumbnails
Contents