Szolgálat 48. (1980)
Halottaink - Nemes László († Koppány Miklós) - Németh Ernő (Kömíves János)
nevelés-lélektan területén a möllni Don Bosco házban a többszörösen elmaradott gyermekek gondozóinak; ezt tekintette munkája súlypontjának. „Mindenki, aki találkozott vele — folytatja püspöke —, hamarosan fölismerte, hogy szívesen volt pap és lelki- pásztor. Semmi sem volt túl sok neki, és egészségét sem kímélte.“ 1980. jún. 8-án, első vasárnapi miséje közben érte az infarktus. A második misét már nem tudta bemutatni. Kórházba szállították. Itt jobban lett, de este beállt a válság, és fél kilenc tájban meghalt. Temetési miséjén, jún. 13-án több mint 40 pap konceleb- rált. A Don Bosco-ház gyermekeinek egy csoportja zeneszámokat adott elő. Sírjának gondozását is a ház vezetősége vállalta magára. Valaki, akinek 26 évvel ezelőtt Bad Godesbergben prefektusa volt, így ír részvét- levelében: „Egy rövid év alatt atyai barátság fejlődött ki, amely haláláig tartott. Személy szerint nagyon sokat adott nekem, és mindig belső támaszom volt, mondhatni segítőm a láthatatlan dolgokban.“ P. Fábry Antal SJ NEMES LÁSZLÓ (1919—1980) Egész papi élete Istennek szentelt áldozat, sacrificium volt. Fiatalon özvegyen maradt édesanyja nem vonakodott papi hivatást érző egyetlen gyermekét felajánlani Isten egyházának. Isten elfogadta az édesanya felajánlását is, gyermekének életáldozatát is. A kettő párhuzamos volt, és majdnem együtt ért véget. Alig két évvel utóbb követte édesanyját, aki hosszú szárföldi plébánossága alatt gondviselője és társa volt. V. éves kispap korunkban ö volt a győri püspöki szeminárium irodalmi körének, a Szent Imre Egyesületnek megválasztott elnöke. Létrehozta és megjelentette „A kereszt fényében“ c. kiadványt (a győri kispapok értesítője az 1942/43. évről). Ebben írta meg — név nélkül — saját prológusát, „Aranyhidat verek“ címmel, Mécs László verséből kiindulva. Idézzük néhány sorát: „Aranyhidat, csillogót, ragyogót. Áthidaljuk a mindenséget, az egész világot, a sötétséget. Lent az idő medrében hömpölyög az élet. Nem tud tőrbecsalni bennünket polipkarú hínárja, mert fogva tart a lelkünk, lelkünket pedig aranyhíddal kötjük össze Istennel. A naponkint) elmélkedések az aranyhíd íveit adják.“ Mint Isten szolgája mindig lelkiismeretes volt. Sokat dolgozott az Isten népéért, a lelkekért. Szárföldi lelkipásztorkodása alatt — 20 éves terve alapján — először belül, majd kívül teljesen felújította a templomot. Híveinek önkéntes áldozatossága olyan mértékű volt, hogy „terven felül“ még új orgonát is szentelhetett a templom megáldá- sakor a főpásztor. Barátja volt a gyermekeknek. Együttérző, nagyobb testvére az ifjúságnak. Velük együtt „szerelmese“ a sportnak, különösen a futballnak. Nagyon szerette híveit. A betegeket és öregeket leginkább. Fájt neki, amikor érezni kezdte, hogy megfáradt már mindenkihez jó szíve, s nem bírja már azt az iramot hívei körében, amit végeredményben ő maga diktált önmagának. Mégsem „nyugdíjba“ kérezkedett szülővárosába, Sopronba. Boldog volt, amikor a „kétágú templom“ beosztottjaként működhetett tovább, és a hívek közössége befogadta ót. Szívesen hallgatták tanítását, akár az igehirdetés ambójáról, akár a gyóntatószék rácsa mögül. Szomorúan vette tudomásul, amikor szívgyengesége a kórházi ágyhoz vagy első emeleti kis lakásához kötötte. Mindvégig jó kedélyű, mosolygó arcú, derűs lelkű paptestvér volt. Ugyanígy: mindvégig jó rokon és hű barát mindenki iránt. Kedves emlékét sokan őrizzük. Évfolyamunkból — hatan voltunk a szenteléskor — ő tért haza elsőnek az atyai házba. t Koppány Miklós NÉMETH ERNŐ (4918—1980) Rábasömjénben született 1918. febr. 14-án, földműves családból. Szombathelyen a premontrei gimnáziumban érettségizett 1937-ben, ugyancsak ott lépett szemináriumba. 99