Szolgálat 47. (1980)
Az egység útján
hát, hogy ott, ahol ezen alapelv megsértésének csak látszata is fennáll, az érdekeltek hozzák a tényeket az illetékesek tudomására. 3) Mivel 'az egymástól elszakadtan élő egyházakban újra föl tudjuk ismerni a Krisztus-hit alapvető jeleit, reményünk van arra, hogy a vegyesházasságok kérdésében is új megoldási lehetőség nyílik meg. Ezért, a magunk részéről, mi is napirenden kívánjuk tartani ezt a kérdést. Minden keresztény egységtörekvés végső célja az, hogy Krisztus hívő népe Isten közös tiszteletében és dicséretében találkozzék. Évszázadok óta nem volt meg az ilyen liturgikus közösség lehetősége. A II. Vatikáni zsinat befejezésekor a katolikus egyház feje a zsinati megfigyelőkkel közös istentiszteletet tartott s ezzel az istentiszteleti közösséget az ökumenikus törekvések szerves részeként a katolikusok számára is lehetővé tette. A fenti példa alapján a közelmúltban magyar nyelven is voltak ilyen összejövetelek. A magunk részéről a jövőben is elő akarjuk segíteni ezeket, fontosnak tartjuk azonban, hogy ne csak eseténkénti elszigetelt jelenségekként lépjenek föl, hanem híveink lelki közösségkeresésének megnyilvánulásai legyenek, amit a kisebb csoportokban tartott közös ima és a Szentírás közös tanulmányozása készíthet elő. Világosan tudatában vagyunk annak, hogy két bizottságunk első találkozása csupán kiinduló pontja egységünk keresésének. Ezért hangsúlyozni kívánjuk, hogy munkánk csak most kezdődik. Hittel lépünk arra az útra, amelyre Krisztus sürgető szeretete és a Szentlélek sugallata indít. Az évszázados szakadás sebét csakis az őszinte, türelmes és hűséges szeretet szelleme lesz képes meggyógyítani. Annak is tudatában vagyunk, hogy a kér. egység szentszéki titkársága és az Evang. Világszövetség, valamit az Egyházak Világtanácsa között újabban tanácskozások kezdődtek. Ezek az egyházaink legfőbb hatóságai részéről történt kezdeményezések kétségkívül nagy hatással lesznek a magyar történeti egyházak kapcsolatainak további fejlődésére. Bizottságaink munkája ilyen vonatkozásban sem jelentéktelen. A legfelsőbb szervek kezdeményezéseit ugyanis nemzeti szinten, egy-egy nép életében kell megvalósítani. Testvéri útkeresésünkkel, mint Krisztus magyar hívei, közre óhajtunk működni abban, hogy az egyetemes kereszténység ökumenikus szándékai magyar egyházainkban is igenlő visszhangra találjanak. Munkánkat Isten kegyelme megjelenésének ünnepén annak az elkötelezettségnek tudatosításával kezdjük, amire ez az ünnep indít: „hogy megtagadva az istentelenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, józanul és szentül éljünk e jelen világban“ és úgy végezzük szolgálatunkat, mint akik várják „a boldog reménységet és a nagy istennek és a mi üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges megjelenését“ (Tit. 2,12-13). 6