Szolgálat 47. (1980)

Az egyház szava - A Szentatya homíliája Accrában

4. Ezt a hatalmas afrikai kontinenset a Teremtő sok természeti kinccsel halmozta el. Saját korunkban voltunk tanúi, hogy ezeknek kiaknázása és felhasználása mennyire hozzájárult országaitok anyagi és társadalmi haladásához. Hálát adunk Istennek e haladás jótéteményeiért. De nem szabad felednünk, vakmerőség lenne felednünk, hogy a rátok bízott legnagyobb erőforrás és legnagyobb kincs a hit ajándéka, az a döbbenetes kiváltság, hogy Uratoknak ismeritek Jézus Krisztust.

Ti világiak az Egyházban, akikben megvan a hit, minden erőforrások legnagyobbika, - a ti lehetőségeitek egyedülállók és felelősségetek döntő fontosságú, E világban folytatott mindennapi életetek által megmutatjátok a hit világalakító és az emberiség családját megújító hatalmát. Szerepetek mint világi hivőké — ha rejtett és észrevétlen is, mint a kovászé vagy a föld sójáé, amiről az Evangélium beszél - nélkülözhetetlen az Egyház számára, hogy betölthesse Krisztustól kapott küldetését. Világosan tanították ezt a II. vatikáni zsinat atyái: „Az egyház nincs igazán megalapítva, nincs igazi élete és nem tökéletes jele Krisztusnak az emberek között, ha - a hierarchia mellett — nincsen nevére méltó laikátus. Az evangélium ugyanis nem verhet mély gyökeret valamely nép lelki világába, életébe és munkálkodásába a világi hivők tevékeny jelenléte nélkül“ (Ad Gentes 21).

A világi hivők szerepe az Egyház missziójában két irányba terjed ki: Pásztoraitokkal egységben és az ő irányításuk alatt fölépítitek a hívek közösségét; másodszor pedig mint felelős polgárok átjáratjátok az Evangélium kovászával a társadalmat, amelyben éltek, gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális és értelmi dimenziójában. Ha híven betöltitek ezt a két szerepeteket, mint a földi államnak és ugyanakkor a mennyek országának polgárai, akkor teljesülnek be Krisztus szavai: „Ti vagytok a föld sója ... Ti vagytok a világ világossága“ (Mt 5,13-14).

6. Fivéreink és nővéreink ma új életet kapnak vízből és Szentlélekből (vő. Jn 3,3kk). (A pápa a mise során megkeresztelt, megbérmált és elsőáldozásban részesített tíz felnőttet. Szerk.) A keresztség beiktatja őket az egyház testébe, újjászületnek általa Isten gyermekeivé. A lehető legnagyobb emberi méltóságot kapják. Szent Péter szavaival „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonává kiválasztott nép“ lesznek, hogy Isten dicsőségét zengjék (1 Pét 2,9). A bérmálás szentsége még bensőbben összekapcsolja őket az egyházzal, és a Szentlélek különös erejét árasztja beléjük (vö. LG 11). E két nagy szentségen át Krisztus inti népét, Krisztus int minden egyes világit, hogy vegye ki részét a hívek közössége építésének felelősségéből.

Mint a laikátus tagjai hivatottak vagytok tevékeny szerepet vállalni az egyház szentségi és liturgikus életében, különösen az eukarisztikus áldozatban. Ugyanakkor hivatva vagytok az Evangélium tevékeny terjesztésére is, mégpedig a szeretet gyakorlásával és a hitoktatói—hithirdetői munkában való részvétellel, kinek-kinek egyéni ajándékai szerint (vö. 1Kor 12,4kk). Minden keresztény kő61