Szolgálat 47. (1980)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az újszövetségi kánon mint az ökumenizmus példaképe
2) A kánon kritériumai a) Apostoli eredet A kereszténység egészében — minden ágában és csoportjában — kezdettől fogva élt az apostoli tekintély elve. E kérdésben a gnosztikusok is tartották a hagyományt, hiszen másképpen nem tulajdonították volna írásműveiket apostoli szerzőknek. A hagyományhű csoport azonban az apostoliság elvét radikális következetességgel alkalmazta. Hogy melyik írásmű valóban apostoli eredetű, azt nem a címe mondja meg, hanem az apostoli eredettel és töretlen hagyománynyal rendelkező egyházak. Ezekben a helyi közösségekben az egymást követő vezetők láncolata (apostoli szukcesszió) biztosítja az apostoli eredetekkel való valóságos kapcsolatot, az eredeti hagyomány tényleges fennmaradását. De melyek az apostoli egyházak? Meglepő módon igazában csak három apostol nevével találkozunk. Annak ellenére, hogy az evangéliumok tizenkét apostolról szólnak, és ezenkívül meglehetősen korán Pál apostol is egyenlő ranggal és tekintéllyel hirdeti az igét, a legrégibb elbeszélések vagy utalások csak Péter, János, Jakab és Pál működését részletezik. Pál szerint is Péter, János és Jakab az egyház „oszlopai“ (Gál 2,9). Az a tény, hogy a Jakab apostol vezette jeruzsá- lemi közösség a Kr. u. 70-ben véget érő zsidó háború következtében szétszóródik és elpusztul, érthetővé teszi, hogy csak Péter, Pál és János neve szerepel az apostoli eredetű egyházak alapítói között. A kisázsiai egyházak egy része még a második század közepén is emlékezik János apostol köztük töltött utolsó éveire. Pál apostol működésére emlékezik ugyancsak Kisázsia és a görög félsziget. Ugyanakkor Róma keresztényei Péter és Pál köztük tartózkodását és körükben elszenvedett vértanúhalálát tartják számon. A kánon szinte kizárólag ezekre az apostolokra hivatkozó vagy körükből származó könyveket tartalmaz. Márk római eredetű evangéliumát korai hagyomány (Papiász) Péter hithirdetésére vezeti vissza. Az első Péter-levél feltehetően Péter utasítására és tekintélyével íródott, a második Péter-levél is az ő tanítása alapján próbál utat mutatni a kezdődő gnoszticizmus zavaróban. János tekintélye alapján kerül a kánonba e negyedik evangélium, három levél és a Jelenések könyve. Pál tekintélyével alapozzák meg Lukács evangéliumának kánoni rangját, akitől, mint Pál egykori kísérőjétől a hagyomány ezt a művet, valamint az Apostolok Cselekedeteit származtatja. Tizennégy levélnek Pál a tényleges (Róm, 1-2 Kor, Gál, Fii, 1-2 Tesz) vagy névleges szerzője. Az efezusi és kolosszei levél páli szerzőségéről már legalább egy évszázada széles körű vita folyik. A pasztorális levelek (1-2 Tim és Tit) közvetlen szerzője a kutatók nagyobb része szerint nem Pál. A Zsidókhoz írt levél egész biztosan nem Pál műve, minden bizonnyal nem is levél, annak ellenére, hogy a végén levélszerű befejezést találunk, amelyben Pál kísérőjéről és tanítványáról, Timóteusról történik említés. Vajon erre a záradékra volt szükség, hogy ez az írásmű, mint a páli hagyomány része bekerüljön a kánonba? Mindenesetre látjuk, hogy Pál apostol irodalmi tevékenységének folytatói az ő tekintélyét használva foglalták írásba azt, amit tanítása részének 29
