Szolgálat 47. (1980)

Tanulmányok - Békés Gellért: A keresztény egység mai kérdései

kezdeményezésüket: egy katolikus-ortodox vegyes bizottság megalakítását, amelynek az a feladata, hogy a két egyház közt létrehozza a teljes szakramen- tális és miniszteriális (papi) közösséget. A bizottság ez év májusában tartotta első ülését Rodosz szigetén.

3. A katolikus—luteránus dialógus 1965-ben indult meg. A nemzetközi vegyes bizottság „Az evangélium és az egyház“ címmel 1971-ben tette közzé munkájának első eredményét.6 Céljuk, amint a bevezetőben kijelentik, nem az volt, hogy felújítsák a reformáció-korabeli vitákat, hanem az, hogy a mai bibliateológia és egyháztörténet kritikai ismereteinek világánál, valamint a zsinat által nyitott új távlatokkal összefüggésben megvizsgálják a ma még fennálló hitvallásbeli különbségeket. Az eredmény biztató, mert a bizottság egyetértésre jutott abban az alapvető kérdésben, hogy mi voltaképpen az evangélium, és milyen normatív jelentősége van az egyházi tanításra és kormányzásra vonatkozóan. Egyetértettek abban is, hogy az egyházi tekintély és rendszabályok iránti bármiféle engedelmességnek evangéliumi hitből, Isten fiainak önkéntes szabadságából kell erednie. Ugyanakkor az egyház kormányzati intézményeire és rendszabályaira mint az evangélium iránti felelősség eszközeire múlhatatlanul szükség van az emberiség történeti életében, mert a Lélek ezek által vezeti a keresztény embert az evangéliumi engedelmesség életútján. A korszerű keresztény feladat tehát az, hogy a kettőt: az evangéliumi szabadságot és a felelős egyházi vezetés rendjét összhangba hozza. Ez a megegyezés, amely különben a két hitvallás közti különbségek valamennyi lényeges pontját érinti, nyilvánvalóan csak általános kiindulópontja a további megbeszéléseknek.

4. A katolikus-református vegyes bizottság, amely 1968-ban alakult meg, „Krisztus jelenléte az egyházban és a világban“ címmel 1976-ban tette közzé az időközben tartott öt tanácskozásáról készült beszámolóját.7 A tanácskozások a két hitvallás közt fennálló legvitatottabb kérdésekről folytak. Ezek a kérdések:

1) Krisztus viszonya az egyházhoz (Róma, 1970); 2) az egyház tanítói tekintélye (Cartigny, Svájc, 1971); 3) Krisztus jelenléte a világban (Biévres, Franciaország, 1972); 4) az eukarisztia (Woudschoten-Zeist, Hollandia, 1974); 5) a papi szolgálat (Róma, 1975). A tanácskozások célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy ilyen súlyos kérdésekben közös — és elhamarkodott — megegyezésre jussanak. A teológusok világosan kifejezték szándékukat: azt, hogy a megmerevedett hitvallásbeli ellentétek kutyaszorítójából kiszabadítsák a két egyházat, tisztázzák mai álláspontjaikat és megteremtsék annak a párbeszédnek alapját, amely a további tanácskozások folyamán közelebb fogja hozni őket egymáshoz.

Helyi vonatkozásban (Anglia, Egyesült Államok, Dél-Amerika stb.) katolikus részről a metodistákkal és a baptistákkal is folytak megbeszélések, de ezen a vonalon még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Mindenesetre már ennyi is elég ahhoz, hogy észrevegyük: milyen jelentős munka folyik annak érdekében, hogy az egyházak a maguk részéről előkészítsék Isten ajándékának, a teljes egyházi közösségnek megvalósulását.

11