Szolgálat 46. (1980)
Tanulmányok - Babos István: Liturgia és élet
sünk a gyónásban, bánatban, imádságban, testvéreinknek való megbocsátásban, a közösségi bűnbánati gyakorlatokban belekapcsol abba a kibékülési folyamatba, ami Krisztussal kezdődött. Nemcsak mint egyének békülünk ki Istennel, hanem a kibékülést és megbocsátást tovább terjesztjük életünkben. A betegek kenete nemcsak a gyengélkedőt, hanem az egész közösséget érinti. Nemcsak imádkoznak a beteg gyógyulásáért, hanem a szertartásban kifejezett lelkületet, a beteg segítését, vigasztalását, támogatását magukévá téve gyakorolják az irgalmasság testi cselekedeteit, a teljes gyógyulás napjáig, amikor „nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt“ (Jel 21,4). Az egyházirend szentségét az eukarisztia keretében szolgáltatja ki a püspök azért, hogy a papok majd az eukarisztiát ünnepelve szolgálják Isten népét és építsék a hívek egységét. A pap közösségépítö munkássága kiterjed a liturgián túl is minden tettére, amivel szorosabb egységbe vonja a reá bízott híveket. A férfi és nő családban megtapasztalt szeretete jele és közvetítője az Isten szeretetének. A házastársak mindennap a jóhír közvetítői. Életükkel tesznek tanúságot arról, hogy jobb adni, mint kapni. Ebben az önmagát feláldozó, mások javát kereső szeretetben tapasztalják meg gyermekeik és környezetük Isten mindenkit átölelő szeretetét. Az ószövetségben Istent „nagy és félelmetes“ tetteiből (MTörv 10,21) ismerték föl. Az első keresztény közösség főleg a szeretet „jeleire és csodáira" (Csel 4,30; 5,12; Mk 16,17) mutatott, s ez emlékeztette őket Isten jelenlétére. Ez nem szűkíti le Isten jelenlétét egyetlen pontra és egy meghatározott pillanatra. Isten mindenütt jelen van, de ezekben az eseményekben jelenléte fókuszba kerül. A szentségi cselekményben Isten minket átölelő szeretete a gyújtópontba kerül, és láthatóvá lesz. Mint a tóba dobott kő indította hullámzás, ebből a központból, a liturgikus cselekményből a megváltói szeretet tovább terjed egész életünkbe, hogy átalakítsa. Az átalakulás nem mérhető emberi módon. Jézus élete emberi mércével a sikertelenségek sorozata. Minden alkalommal, amikor ezt megtapasztalta, újra és újra az Atya kezébe helyezte életét. Sokszor a mi törekvéseinket sem követi siker, és a szentségekben kifejezett eszmény nem válik valósággá életünkben. Ez nem jelenti azt, hogy a szentségek nem érték el oéljukat. Még akkor is, ha úgy látjuk, hogy nincs eredménye életünkben a szentségeknek, ezzel a jézusi lelkülettel járuljunk hozzájuk. Hagyatkozzunk rá arra a szeretetre, amely előbb szeretett minket, és soha nem szűnik meg szeretni. JEGYZETEK ’ AAS 66(1974)113 „Marialis cultus', 68(1976)5 „Evangelii nuntiandi*. 2Fransen,P. .Sacraments as Celebrations* in: Irish Theological Quarterly 43 (1976)151—170. 3 Uo. 4 Schütz A.: Dogmatika, Bp. 1937, II. 236. 5 Comte, Robert „L’Église, les rites et les hommes* in: Communautés et Liturgies 60(1978)291. Különösen 299. 6 Lukken, Gerard .The unique expression of faith in the liturgy* in: The Liturgical Experience of Faith 23
