Szolgálat 46. (1980)

Tanulmányok - Sólymos Szilveszter: A liturgia: istentisztelet - vagy isten- és emberszolgálat?

amelyet Jézusban nyújtott felénk, s amelyre az ember azzal válaszol, hogy felkínálja embertársának a kibékülést, a Krisztusban való testvériség megélését.

Test-lélek egység, gesztusok és testtartások

Isten az embert a liturgiában is egészen emberi, test-lélek mivoltában ragadja meg, szólítja meg. Ezért is nagy szerepe van a testnek, az érzékeknek is. Nem szabad a liturgiát elspiritualizálni. Közismert tény, hogy a közös hitvallás, a közös válaszadások és különösen az énekek mennyire alkalmasak, hogy közösséggé kovácsoljanak össze. — Ugyancsak fel lehetne vetni a testtartások (gesztusok, mozgások stb.) jelentőségét, amelyeknek külső egyöntetűsége nagyon visszahat a belső egységre.

Hagyomány, karizma és rend a liturgiában

Érdemes lenne a liturgiával kapcsolatban kitérni még arra, hogy a liturgikus összejövetel a hagyomány, a karizma és a rend erőterében helyezkedik el. A liturgia alapstruktúráját ez a három dolog jellemzi: a jézusi hagyomány, a karizma és a rendtartás. Az első szerepe vitán felüli: Jézus rendelése nem lehet vita tárgya. Az utóbbiakról egészen röviden. A karizma a Szentlélek konkrét és individuális jellegű megnyilvánulása, az egyesnek adott lelki adomány a közösség javára. Ennek megléte megóv az unalomtól, a megmerevedéstől, és hatékony jele lehet annak, hogyan nyúl bele Isten a közösség életébe. Megvan azonban a liturgiában a rendtartás jelentősége is. „Minden rendben történjék“ (1Kor 14,40), hisz „Isten nem a zűrzavar Istene, hanem a békességé“ (1Kor 14,33) — figyelmeztet már az apostol is. A liturgiának valóban szüksége van rendezettségre, szemben minden önkényességgel. Igény van erre az emberi lélekben is. Különben is emberi közösség nem lehet meg bizonyos „játékszabályok“ nélkül. Ez a rendtartás azonban nem abszolút valami; a történelem folyamán változott és még változni is fog, hisz a liturgiában az élő Isten ajánlja föl konkrét embereknek az üdvösséget. Ez az ajánlat különböző időkben és körülmények között történik meg. A II. vatikáni zsinat is ennek a rendnek és egyúttal hajlékonyságnak jegyében fogalmazta meg liturgikus alapszabályait, bőven hagyva szabad lehetőségeket a választásra az adott alkalmak igénye szerint.

A liturgia és az áhítatgyakorlatok

A liturgia mivoltát is segítik tisztázni az ún. „pia exercitia“, a liturgián kívüli áhítatgyakorlatok. Vitán felül áll a LK megállapítása: „A lelkiélet nem merül ki a szent liturgiában való részvételben“ (12). — Ennek a témának kifejtése külön tanulmányt igényelne. Röviden összefoglalva: az eszményi liturgikus-biblikus megújuláson túl lehet más igénye is a keresztény hívőnek. A lelkiélet különböző gyakorlatai lehetnek ugyan egészséges feszültségben a liturgikus cselekményekkel, de alá kell rendelni őket a liturgiának, és a liturgia előkészületének, visszhangjának, betetőzésének tekintendők. Igazat kell adnunk a domonkos P. Gy13