Szolgálat 45. (1980)
Eszmék és események - Levelesládánkból
— Az itthoni háztartást vezetem, és egy másikban is segítek. És egy gyerekkori barátomat látogatom nap mint nap, aki idegösszeroppanással fekszik otthon. Úgy érzem, hogy szükség van rám, feltétlenül segítnem kell. És ez ad erőt munkám elvégzésére, a tanulásra. Mert hiszem, hogy Az, aki elém hozza a betegeket, szenvedőket, az erőt is megadja, hogy segítsek nekik. Lehet, hogy groteszk kijelentésnek hat, de mióta ennyi munkám van, sokkal jobb a kedvem, és nem is vagyok annyira fáradékony. Vagy csak egyszerűen nincs időm arra, hogy ezekkel a kérdésekkel, mint rossz kedv vagy fáradtság, foglalkozzam. + — A metanoia valóban az emberi megújhodás döntő mozzanatát érinti. Különösen tetszett ebben a számukban Belon Gellért bátor cikke, aki rámutat, hogy egyszeri megtérésnél való megállás megakadásra vezethet. Nagyon igaz meglátás. Nemde valami istenképmást találtak pogány eszmélődők is — és elakadtak. És Izraelben nem az következett-e be, hogy zömében megrekedt Mózes istenélményében és törvényeiben, s a prófétáknak ellenállva alkalmazkodott a világhoz? Jézus ezzel szemben elküldte a Szentlelket, hogy a kinyilatkoztatást tovább fejtegesse. Vajon mi megállhatunk-e pl. a szentháromsági eredések klasszikus szentágostoni—szenttamási értelmezésénél? S meg kell-e maradnunk a titkok Titkának rejtett kincsként való őrzése mellett, s nem kell-e irányelvként értékesítenünk a gyakorlatban? + (Paptestvértől kaptuk az alábbi önvallomást:) így névtelenül el merem mondani, hogy Téged kereslek. Ez az életem. Legalább is végső,lényegi döntésében. Nem foglalkozom itallal, élvezetek gyűjtésével. Mégis azt látom évek küzdése után: alig haladtam közelebb Hozzád. Mi lehet az oka? Hisz Téged kereslek gyerekkorom óta. — Az önkeresésnek finom és nem egyszer durva szálai lekötötték Rád éhes lelkemet. Meg akartam menteni életemet. Ahelyett, hogy odaadtam volna Neked. Ahelyett, hogy elveszítettem volna Érted. Sokáig nem értettem, mit jelent ez: elveszíteni életemet Érted. Most is kérem a kegyelmet, hogy mindvégig ezt éljem. Mert nem is annyira az értés, hanem az élés lényeges. Megélt igazságok, Neked élt élet kedves Neked. Hogy él az az ember, aki belevész a munkába, szórakozásba, tanulásba? Se nem lát, se nem hall, csak dolgozik, csak szórakozáson jár az esze, csak kutatásra szenteli magát. Hogyan kellene nekem élnem, amikor Istenért el akarom veszíteni az életemet? Bele kell feledkeznem Istenbe! (Ahogy a gyerek a játékba, turista a táj varázsába, ahogy lelkes tanár a magyarázatba . . .) Valami ilyet kérne Jézusom is tőlem: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből . . .“ Ilyen 100 %-os átadottságot kér tőlünk. Mindent Érted, Jézusom! Hányszor mondtuk ministráns korunk óta. Tényleg mindent Érted? Ha lelkiismeretem mélyére kérdezek, előjön az igazság: gyakran magamat keresem. Ilyenkor csak lesütöm a szemem, és bocsánatot kérek. Látod, Uram, még mindig, még mindig magamat keresem. Gyógyíts ki, Uram, önkeresésemből! Aztán a társak, az emberek . . . Gyakran elém állnak barátság címén, szerelem címén, vonzalmak címén, behálóznak, gátolnak Feléd haladásomban .. . néha én is őket. Bocsáss meg! Hangjukban hallom a kísértőt: „Nem kívánja ezt az isten. Minek az önmegtagadás? Józan ésszel védd az egészséget, csak embernek szánt az Úr téged. Minden túlzás, ami nagy erőt kíván.“ Hallom a hangokat, és eléd állok. Lesütöm a szemem, és csöndben vallomást teszek: Lemaradtam, elcsámborogtam Téged kereső igyekezetemben, mert Nálad is magamat kerestem. Újra kezdem, Uram, mint diákkoromban a kenuban. Megfeszítem ellanyhult karomat, és húzok egyenletesen, kitartóan, társaimmal együtt, Érted — Feléd — Veled. Hazaéréssel, jelenléttel áldd meg ezt az igyekezetei. 90
