Szolgálat 45. (1980)

Eszmék és események - A Küng-eset lényege (Hans Urs v. Balthasar)

vetkezetes, hogy a tekintélyére hivatkozó hittani kongregációt mindig újra felszólítja: előbb bizonyítsa be teológiailag ezt a tekintélyt (51,74,178). Róma érveljen. Meghívja a kongregáció tagjait a szemináriumába, az utazást és a tübin- geni tartózkodást megfizetik (53). Ha Róma nem tisztázza előbb tudományosan az igényét, akkor a kívánt „beszélgetés mind a két oldal számára értelmetlen“ (73). De „a hittani kongregáció képtelen helytálló megokolást adni“ puszta állításaihoz (53). Nyughassanak hát, és hagyják, hogy a teológusok „akadálytalanul megvitassák“ problémáikat (78).

Küng tehát vitatja a (Krisztustól származó) tekintélyt. Ennek másik oldala, hogy a teológiai kutatás korlátlan szabadságát követeli. Mindig újból hivatkozik az 1360 teológus (már szinte elfelejtett) nyilatkozatára, akik ilyen szabadságot követelnek. Szerintük a püspökök dolga a „lelkipásztori igehirdetés“, a teológusoké a „tudományos tanítás“, és elutasítanak „mindenfajta, a legfinomabb inkvizíciót is“ (77). így a „lelkipásztorkodást“ és a „teológiát“ élesen külön kellene választani. Hogy a katolikus ember számára melyek a „kötelező igazságok“, az „nem olyan egyszerű“ (96). A régi és új zsinati és pápai meghatározások sem igényelhetik a „tévedhetetlen“ jelleget (172). Ilyen kijelentések egyszerűen nincsenek, sok formula legalábbis időhöz kötött (75). Haslernek az I. vatikáni zsinatról szóló könyve olyannyira Küng malmára hajtja a vizet, hogy az előszóban megfeledkezik minden elővigyázatról és tartózkodásról, és azt követeli: egészükben vizsgálják felül (illetőleg vonják vissza) a zsinatok tételeit.

Rossz néven vehetjük-e Küngtől ezt a nézetét, amelynek belső következetessége kétségtelen? (Egyéni becsületességéről különben soha semmiféle hatóság nem akart ítélkezni.) Azt gondolom, nem, hiszen ezek jó protestáns nézetek, sok evangélikus keresztény a legjobb hiszemben képviseli őket, olyan okokkal alátámasztva, amelyek a katolikusok számára is érthetők. Ezek a hívők is hitvallást tehetnek az „Una Catholica“, az egy egyetemes egyház mellett, ha ezen azt az „általános, átfogó egyházat“ értjük, amelynek „hite és hitközössége minden törésen keresztül is folytonos marad“. Küng is ezt vallja (180). Csakhogy akkor vállalni kell ennek az egyháznak nem egykönnyen hordozható keresztjét: azt az ellentmondást, hogy egyfelől csakis Isten szavának tekintélyét ismerjük el, másfelől viszont ezt a szót a történetkritikai módszer fóruma elé citáljuk. Küng teljesen tisztában van ezzel a nehézséggel.

Nem szükséges itt behatóbban kitérni a katolikus álláspontra, amely az egyházi tanítóhivatalban (püspökök, zsinatok, pápa) Krisztus akarta közvetítőt lát a benne emberré lett isteni Ige és miközöttünk. Ez természetesen magában foglalja az apostoli utódlás elfogadását. Tehát a katolikus álláspontban két dolgot kell megértenünk. Az egyik: Amint Isten szava az evangéliumban emberi módon, s így mindenki számára érthetően szól hozzánk, ugyanígy félreérthetetlen értelműek lehetnek a Hiszekegy, a zsinatok, a katekizmusok lényeges igazságai, és ha a teológiát szaktudománynak fogjuk fel, akkor ez az értelem előtte vagy ha úgy tetszik fölötte jár a teológiának. A teológia meggondolhatja, kifejtheti, de kritikájával nem utasíthatja el. Másodszor pedig idetartozik az apos82