Szolgálat 45. (1980)

Eszmék és események - Gondolatok a születésszabályozásról (Hans Rotter)

Miért kívánják sokan, hogy az Egyház ne szóljon ehhez a témához? Mindenekelőtt azok miatt a gyakorlati tapasztalatok miatt, amelyeket az emberek az Egyházzal mint beszélgetőpartnerrel szereztek. Úgy érzik, nem eléggé érti meg őket. Ez mindenesetre ok az Egyháznak az eszmélődésre. Hamis felvilágosítást adtunk, vagy olyan módon érveltünk, amit ma már nem értenek meg? A teológiának mindenképpen az eddiginél alaposabban kell ezt a tárgyat átgondolnia és jobban érvelnie, ha azt akarja, hogy tudomásul vegyék szavát.

Az idevonatkozó német irodalom jórésze nemcsak az időszakos megtartóztatást ismeri el — mint a körlevél —, hanem a fogamzásgátlás más módjait is. Az ilyen vita nem mondható jogtalannak. Hiszen a pápai körlevelek nem igényelnek maguknak tévedhetetlenséget. Sőt a „Humanae vitae“ kifejezetten felszólítja a szakembereket a további kutatásra. Természetesen a tanítóhivatal megnyilvánulásának különleges súlya van; könnyelműen nem szabad más véleményt képviselni. És ha valaki talán úgy találja, hogy jó okokból nem tudja magáénak vallani egy enciklika egyik-másik állítását, akkor is föl kell tételeznie, hogy egy ilyen dokumentum fontos, föl nem adható álláspontokat képvisel.

A hagyományos erkölcsteológia a fogamzásgátlás kérdésében mindenekelőtt a természetjoggal érvelt. Ez azonban nem természettudományos, hanem metafizikus természetfogalmat tételez föl. A tapasztalati természetből még nem folyik erkölcsi követelmény. Pl. abból, hogy egy bizonyos születésszabályozási módszer árt az egészségnek, még nem közvetlenül következik, hogy erkölcsileg is elvetendő. Az ember nem egyszer egészségére ártalmas dolgokat csinál (pl. dohányzik, egészségtelen munkahelyen dolgozik), ami még nem föltétlenül erkölcsi vétség. Továbbá az ember egészsége nem végső erkölcsi kritérium. Az a lényeg, melyek az emberi élet legfőbb céljai, és az egyes értékek hogyan viszonylanak ehhez. Az erkölcs végső kritériuma az Isten- és emberszeretet. Pl. az ember egészsége árán is segíthet embertársainak. Máskor pedig közösségi felelőssége érdekében kell egészségére vigyáznia.

Félreérthető a „természetesség“ érve is. Az embernél mint kultúrlénynél ez messzemenőleg szokások és nevelés dolga. A különféle kultúrákban a legkülönbözőbb felfogást találjuk arra nézve, mi „természetes“. Tehát ez sem lehet cselekvésünk végső erkölcsi kritériuma. Ma a természetet inkább anyagnak fogjuk fel, amelyet életünk végső céljának megfelelően alakítunk. — Hogy milyen elégtelen és veszedelmes lehet a természettel való érvelés, azt mutatja, amikor ma egyesek azzal érvelnek a házasság előtti nemi érintkezés megengedett voltára vonatkozólag, hogy ez bizonyos koron túl „természetes", vagy azt állítják, hogy a házasság nélkül élő (esetleg házasságában ki nem elégülő) embernek „természetellenes“ lemondania nemi ösztöne kielégítéséről. Az erkölcsi parancsok nem a természet törvényszerűségeiből származnak, hanem nekünk keresztényeknek Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából és az üdvösségre való meghívásunkból. »*

77