Szolgálat 45. (1980)
Tanulmányok - Blazovich Ágoston: Szent Benedek Regulájának néhány szociológiai mozzanata
hármat emelünk ki: I. A bencés szerzetes kapcsolata Istennel, II. a szerzetesek egymás közti viszonya, III. a bencések viszonya az anyagi világhoz. I. A társadalombölcselet Arisztotelész óta tanítja, hogy az ember lényegénél fogva társadalmi lény. Hogy e vonás miért tartozik lényegesen az ember természetéhez, erre a kérdésre a keresztény embernek a szociálteológia ad választ. Az ember Isten képmására van teremtve. Isten pedig — ha Egy is — nem magányos. Az egy Istenben a három isteni Személy között a leggazdagabb belső élet lüktet a megismerésben és a szeretetben. A teremtett világnak minden szépsége és gazdagsága e belső életből ered. Ha a Szentháromság belső életét egy telt edényhez hasonlítjuk, akkor az egész teremtett világ az emberi megismeréssel és szeretettel együtt csak egy túlcsorduló csepp ezen az edényen. Az isteni élet mind befelé, mind pedig kifelé kommunikativ, közlésre irányul. („Bonum est diffusivum sui": a jó meg akar nyilvánulni.) Ezért az Istenhez visz- szavezető út is csak a közösségi, társadalmi életben valósulhat meg. Gondoljunk csak Krisztus szavára az utolsó ítéletről: „Éhes voltam és ennem adtatok .. (A Szentháromság észérvekkel nem bizonyítható, de a teremtett világban, főleg az ember természetében vannak utalások erre a nagy hittitokra. Véleményem szerint egyik legszebb utalás rá az embernek lényegesen társadalmi természete, amely rendkívül nagy lehetőséget nyújt gazdagodására, sőt egyedüli lehetősége a boldogságra. Már most ha Isten nem volna közösségi lény, akkor az embernek volna egy fontos pozitív tulajdonsága, amivel Isten nem rendelkeznék. De minthogy minden érték Istentől ered, Istenben is meg kell lennie ennek a tulajdonságnak, mégpedig a legfőbb és a legtökéletesebb fokban.) így tehát minden emberi vonatkozásnak a Háromszemélyű Istenben van meg az alapja. Corona Bamberg helyesen mondja, hogy „rá sem lelünk az emberre, ha csak az embert keressük". Guardini szerint az ember személyiségének és minden személyes kapcsolatának egzisztenciális létalapja Isten. G. Braulik ezt részletesen kifejti: „A személyi lét azt jelenti, hogy önállóságunk megőrzése mellett a magunk határait túllépjük, és a mással való együttlét alapján átlépünk közösségbe, barátságba, szeretetbe. Az önmegvalósulás helye nem a kapcsolat nélküli bensőség, de nem is a mindent átölelő általánosság, hanem a szerető párbeszéd szférája az ,én‘ és a ,te‘ között. Ha ennél Istent mint minden valódi emberi lét alapját kikapcsoljuk, akkor az önmagát megvalósítani akaró kísérlet .önistenítési komplexusba' torkollik — az ember mindenhatóságába vetett hitben végződik, ami aztán testi és lelki tudathasadással fejeződik be.“ Ha tehát már általában minden emberi viszonynál, így a keresztény házasságnál is lényeges Isten bevonása az emberi kapcsolatba, akkor még fokozottabb mértékben áll ez a kolostori életre. Szent Benedek regulájában ez a kapcsolat Istennel mindenütt központi szerepet játszik. Már az előszóban azt a célt tűzi ki magának, hogy „az Úr szolgálatának az iskoláját" akarja megalapí21
