Szolgálat 44. (1979)

Könyvszemle - Monfort: Találkozások Jézus Krisztussal. A szentségek. - Gründel: Az önvizsgálat útján. - Louf: Bennünk a Lélek imádkozik. (K. G.)

Hosszú időn keresztül eléggé elterjedt volt az erkölcsteológia nyomán az önvizsgálatban a negatív és individualista szempontok előtérbe helyezése. Egyes művek az erkölcsteológiában olyanok voltak, hogy bizonyos túlzással „scientia de peccatis“-nak, azaz bűntannak nevezték. Ez rányomta bélyegét a lelkitükrökre is.

Ezzel szemben ennek a kis műnek a nyomán ráébredhet hiányaira az a keresztény, aki a rossz tetteket ugyan kerüli, és ezért önmagát nagyon jónak tartja, de nem mutat áldozatosságot az egyházi és világi közösségnek, valamint rászoruló embertársának szolgálatában. Szerepel a kérdésekben a kihágás a természetvédelem ellen — ez is a közösségi érdek megsértése —, valamint a közúti közlekedésben a kíméletlen magatartás. Ha valaki vezető állásban van, akkor lelkiismereti kérdés, hogy kedvező munka- körülményeket teremtett-e a munkahelyen, ha pedig beosztott, akkor lelkiismeretlen munkával, kellő ok nélkül betegállományba vonulással megbontotta-e az igazság rendjét?

Az élet védelméhez tartozik a segítőkész szolgálat terhes asszonyoknak, a gyermekellenes magatartás kerülése, a gyermeklárma természetesnek vétele és a több- gyermekes bérlőtársak megértése.

A fogyasztói társadalomban élő keresztények ezeknek a kérdéseknek a nyomán ráébredhetnek a „fogyasztói aszkézis“ szükséges voltára és a felelősségre Istennel, a nélkülöző egyesek és népek hatalmas tömegeivel szemben. Előkerül a teljesítményre alapozott társadalomban annyira időszerű kérdés is: a magatartás az öregekkel szemben.

Ezek kiragadott részek a lélektanilag értékes és életszerű kérdések gazdag anyagából.

A kis mű kitűnően szolgálhatja az előkészületet a bűnbánat szentségének felvételére; az elmélkedés számára is bőséges anyagot nyújt. Egyházközségi megbeszélések tárgyává is tehető, de alkalmas arra is, hogy az igeistentiszteleten vagy a bűnbánati liturgián a lelkiismeretvizsgálathoz szempontokat adjon.

Andre Louf: Bennünk a Lélek imádkozik. Franciából fordította: Benkő Márton. (Eredeti szövege flamand.) OMC Bécs, 1979., 159 o.

Ez a könyv a szerző szavai szerint nem bevezetés az imádságba, még kevésbé ránevelés. Tanúságtétel akar lenni. Nem bizonyít és nem cáfol. Vagy megérinti az olvasót, vagy nem. Ha nem, akkor is biztat: „A Te órád később jön el.“ Mint szerzetes vallja, hogy a szerzetes ugyanúgy dolgozik, alszik és eszik, mint bárki más, de minden, amit tesz, az imádság felé mutat. Sokáig hallgatott. Figyelte az imádkozó embereket, nemcsak a kortársakat, hanem kutatta a régi nagy imádkozok tanúságtételót is. Nem sietett könyve megírásával. Ezeknek a lapoknak tartalmi gazdagsága igazolja, hogy szerzőjük helyes elv szerint járt el: érjen be a mű, azután adja közre.

Közöl olyan megjegyzést is az imáról, amely meghatározásként hangzanék, mint például Szíriái Izsákét: „Az ima olyan öröm, amely hálaadással száll fel az Atyához.“ Ámde ez mégsem meghatározás szoros értelemben, és ő éppen azt a fejleményt tartja értékesnek, hogy „ma már kevesen kockáztatják meg azt a kijelentést, hogy tudják, mi az imádság“. Ezt a belátást már a kegyelem gyümölcsének tartja. Ilyen módon is kiemeli az imádság természetfeletti voltát.

Foglalkozik többek között az imádság technikájának eszközeivel is. Ezek a celibá- tus, a magány, a csend, a virrasztás és a böjt. De ebben az irányban is mindenütt mélyebbre hatol, mint sokan mások teszik. Például a virrasztás kedvez az imádság összeszedettségének. A sötétség mindent eltakar, ami más irányt adhatna gondolatainknak. Ez sem elhanyagolható tényező, de mégsem érinti a lényeget. Maga az ima a Szentlélek ereje által valósul meg. Ez áll a böjtre is. Az sem „a testi-lelki egyensúly kedvéért végzett diétás kúra“.

91