Szolgálat 44. (1979)

Tanulmányok - Szőllősy Julianna: Nevelődés és ránevelés a csend ajándékaira

(nevelő) a nyugtalanság jeleinek jelentkezésekor véget vet a csöndnek. Idők múltén olyan érzékennyé válik, hogy nincs is szükség külső nyugtalanságra, mert egyre inkább megérti és értelmezni tudja a gyerekek egész magatartását.

A csend végeztével engedjük szóhoz jutni a gyerekeket. Fontos, hogy elmondják, mit tapasztaltak, kölcsönösek meghallgassák és benyomásaikra figyelmeztessék egymást. A felnőtt lehetőleg keveset beszél, hogy ne a saját benyomásait szuggerálja a gyerekekbe, hanem ők a maguk módján, a saját ritmusukban gyűjtsék és közöljék a tapasztalatokat. A felnőtt legföljebb indításokat ad erre. Hogy mikor hagyjuk abba (azaz mikor zárult le pillanatnyilag a tapasztalat), azt is a gyerekek határozzák meg. Nyilvánvaló, hogy ez a munka nagy adag önuralmat kíván meg. A feladat mindig új és érdekfeszítő, mert nem lehet előre megmondani, milyen hatást váltanak ki a dolgok a gyermekből, milyen indításokat ad, miket kérdez, milyen tapasztalatokat gyűjt.

Néhány példa a csendgyakorlatokra

Hallásra nevelés

A gyerekek egyenes, összeszedett tartásukban ülnek, szemüket lehunyják, és így próbálnak észrevenni a környezetből származó zörejeket és hangokat. Egy perc elteltével elmondják, mit hallottak. Kezdetben csak feltűnő zajokat vesznek tudomásul (pl. teherautó, motorkerékpár, fűrészelés, kiabálás stb.). Olyan gyerek is akad, aki semmit sem hall, mert nem szoktak hozzá, hogy a zajártalmak áradatában „kikapcsoljanak". A felnőtt feladata most az, hogy mindig árnyaltabb észrevételekre hívja fel a figyelmet. Különféle játékokkal és foglalkozási változatokkal idővel egészen árnyalt hallást lehet elérni: meghallják a szél sivítását, a lomb zúgását vagy susogását, a madarak csiripelését, a padló nyikorgását, a lélegzetvételt stb.

Példák:

— Hogyan hangzik az én léptem? hogyan másoké?

Egyik gyerek nagy zajjal körüljár a szobában, azután rendes léptekkel, végül olyan halkan, ahogy csak tud. A többiek csukott szemmel hallgatóznak.

— Milyen a hangom? Milyen különféle hangokat tudok adni?

Egyik gyerek nevén szólítja a másikat, először hangosan, azután rendes beszédhangon, egészen a halk suttogásig.

— Hallgassuk a lélegzetünket!

Különböző lélegzést játszunk: nyugodtan, izgatottan, hangosan: szuszogunk, lihegünk, zihálunk.

— Milyen hangokat tudunk előidézni a kezünkkel?

Tapsolunk, dobolunk, összedörzsöljük a kezünket, ujjunkkal pattintunk.

— Figyelünk a kinti zajokra.

— Leheveredünk a réten, és hallgatjuk a sokféle neszt: a rovarok és bogarak zümmögését, a hajladozó fű susogását, egy lépés zörejét.

— Kipróbáljuk a különféle tárgyak hangját: milyen hangot ad a fa, az üveg, a fém, a kő, az üres vagy teli edények.

— Megismerkedünk különböző hangszerekkel.

41