Szolgálat 44. (1979)
Tanulmányok - Szőllősy Julianna: Nevelődés és ránevelés a csend ajándékaira
günk, hogyan csökkennek belső erőink, milyen nehéz lépést tartani a teljesítmények terén, mennyire megkívánja teljes figyelmünket és tudásunkat, hogy mindig a legjobbat adjuk. Mind világosabbá válik, hogy nem tudunk igazán élni, nem azok vagyunk, aki lehetnénk, aki igazából vagyunk, és ránk telepszik a gond, hogy nem találtuk meg az élet valódi értelmét. Új formákat keresünk az életalakításban, az emberekkel való érintkezésben, a másikkal való együttélésben, a családban. De mindezen túl nagy-nagy vágyakozás ébredezik az emberekben mindenek alapja és eredete után — a lét értelme és háttere után — irány és oél után, ha majd életünk homokórája lepereg és hirtelen megáll. Meditálni mindenekelőtt annyit jelent, hogy megnyugszunk, találkozunk önmagunkkal és elfogadjuk magunkat; gondolatainkat, vágyainkat, terveinket új fényben látjuk és végül függetlenedünk tőlük, hogy be tudjunk hatolni a lényegbe. Elejtjük a külső ballasztot, hogy napfényre kerülhessen, fejlődési teret kapjon a belső ember, és lassan újjá formáljon bennünket. A meditáció célja és útja állandó alakulási, érési folyamat, amely részint tudat alatt, részint tudatosan egy életen át tart. Amikor az ember befelé fordul, rendbejön, megtapasztalja, milyen szoros viszonyban áll létokával, és mindig áttetszőbbé válik a benne lakó isteni számára. Folyton alakul, mindennap meghal és újra születik, míg mindig világosabban és tisztábban ki nem bontakozik önmaga, az új, az emberebb, a teljes ember. Ez a feladat a szülők és nevelők előtt is ott áll. De a nevelésben is szerepet játszik. Sajátos feladatunk az, hogy segítsünk a gyermeknek önmaga megvalósításában, a benne rejlő terv kibontakoztatásában. Most a gyermekévben különösen is időszerű gondolkodni erről. Nemcsak arra törekszünk, hogy kitűnő tanulókat, szakképzett munkaerőket neveljünk, hanem boldog, értelmes életet élő embereket is. A meditáció lényeges segítséget nyújthat ebben. A gyermek meditációja Az elmélkedés nem idegen a gyermeknek. Magatartásában sokszor előtűnik a meditativ jelleg. Figyeljük csak meg játék közben: milyen elmerülten tevékenykedik, megfeledkezik a környezetről, és teljesen beleéli magát abba, amit csinál. Egy helyzet, egy tárgy, egy élőlény minden képességet leköti, egészen ráfeledkezik. És ez izgatóan érdekes és vonzó neki; fenntartás nélkül, fáradhatatlanul beveti minden szellemi és fizikai erejét, hogy fölfedezze és meghódítsa a környező világot. Milyen komolyan és kitartóan próbál a dolgok mélyére hatolni! Mindegyik érzékével törekszik megragadni az eléje táruló újat. Látni, tapintani, ízlelni, szagolni, hallani akar, mindaddig, míg már minden ismerős neki. Ezért szereti a gyermek az ismétlést is. Nem egyszer, de harmincszor ismétli meg ugyanazt a mozdulatot. Újra meg újra hallani akarja ugyanazt a mesét, nem mintha nem értette volna meg, hanem mert mindig újból élvezni akarja a történet feszültségét, átélni a hős viszontagságait és szabadulását, hogy lelkileg növekedjék általa. 38
