Szolgálat 44. (1979)

Tanulmányok - Bakacsy Imre: Kiteljesedés a családban

Az ószövetség gazdag szép házasságok leírásában is: Jákob és Ráchel, Tóbiás és Sára stb. Idézzük csak Tóbiás nászéjszakai imáját: Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlök származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat. Uram, én most nem rendet­len vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgal­mat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg. A házasság az Újszövetségben Az Újszövetségben a választott nép szerepét átveszi az Egyház, amely mint Krisztus menyasszonya jelentkezik. A Jelenések könyvében a következőt olvas­hatjuk: „Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének felékesített menyasszony“ (21,2), vagy később: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét“ (21,9). Hogy a házasságban természetes és természetfölötti mindent átfogó egy­ségéről van szó, az megmutatkozik Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levelé­ben, a keresztény házasság klasszikus szövegében is (4,23-32). Itt a férfi és nő viszonyáról van szó. De ezt a viszonyt Pál az Egyházra vonatkoztatja: „Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom“ (5,32). A korintusi levél­ben ezt így fejezi ki: „Mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezesselek el Krisztushoz“ (11,2). Az evangéliumokban az Úr Jézus maga hivatkozik a Genezis imént idézett részletére, és kimondja az egység nagy alaptörvényét: „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét" (Mt 19,6). A házasság szentségi mivoltának éppen az a lényege, hogy anyagi, szellemi és lelki síkon egyaránt a természetfölötti jelentkezik benne: jel, amely kegyel­met közvetít. Az egység felé A keresztény élet törvénye a szeretet. Pál apostol szerint ez az egyetlen, amit az ember „átment“ az örök életbe (1Kor 13,13). De miért is olyan fontos a szeretet? Azért, mert Isten maga Szeretet, és így a szeretet az egyesülés, az eggyéválás energiája. Földi életünk célja ezt a szeretetet „megtanulni“. A há­zasság ennek egyik iskolája. Ebben az iskolában, a szeretet lassan növekvő légkörében nő bele az ember az isteni szeretet középpontjába, amelyet, ha köz­vetlenül beledobnák, nem bírna ki. A házasságban megvan a lehetősége a te- viszony begyakorlásával, hogy a fejlődő személy lassan az isteni szeretet ré­szesévé váljék. Az egyesülés a szeretetben csak akkor lehetséges, ha mindkét fél önmagá­ból kilépve — valójában ez a szeretet — a másik felé tart, és a kettő együtt a „hatalmas Harmadik“: a gyermek, illetőleg az Isten felé. Máskülönben férfi és 23

Next

/
Thumbnails
Contents