Szolgálat 43. (1979)
Eszmék és események - A házasság átfogó képét elénk táró enciklika (A. Iezzi)
női testben végbemenő változás adja meg, de igazából az egész házasság jellege és a hitvesek egymással való kapcsolata felelős a módszerért. A problémának ez a megközelítése messze felülmúl minden egyéb fogamzásgátló módszert, mert mindkét hitvestárs méltóságát tiszteletben tartja, de különösen az asszonyét. A terhet egyenlően kell megosztani. A végeredmény korántsem csak családtervezés. Hanem valóban a keresztény házasság szentségének és a benne megélt kölcsönös emberi szeretetnek átfogó megközelítése. A házasság kritikus oldalának: közösségalkotó szentségi jellegének alapjává válik, először a hitvestársak között, majd az egész családra kiterjedve. így olyan környezet jön létre, amely megadja a kellő keretet a gyerekek helyes neveléséhez, minthogy természeténél fogva példaadó közösséget hoz létre. A módszer megtanulására és megélésére fordított energia igazán a házasság és a család minőségét emeli. Egymás iránti gyengéd fogékonyság, közvetlen kapcsolat és megosztott felelősség a fő tényezők. Valóban egy évtized ment veszendőbe azáltal, hogy az enciklika mondanivalóját a tudatlanság, a semmibevevés és a haragos indulat elhomályosította. Ennek a dokumentumnak fő vonása, amelynek le kellene kötnie figyelmünket, hogy hangsúlyozza a mély és benső egységet a keresztény házasságban és a hitvesi szerelemben a testi egyesülés és az életadás között. A ragaszkodás ehhez az egységhez és kibontakozásának elősegítése elengedhetetlenül szükséges, ha a házasság lényegét és a családot mint az emberi civilizáció központját fenn akarjuk tartani. A belső egység hiánya a házasság, a gyermeknemzés és az emberi nemiség méltósága terén eltévelyedéseket okoz. A házasságra és a családra vonatkozó egyházi tanítás eredményességének mértéke nagyon is függ attól, hogy milyen mértékben képes a házastársak hitvesi szeretetének valóságos érteimét világosan és érthetően kifejteni. Egy jól ismert író ezt az enciklikát intézményes katasztrófának bélyegezte. Egyetértek vele. Azonban nem maga az enciklika a katasztrófa, hanem az a silány és gyatra mód, ahogyan tanították és fogadták. Bizony helytelen volt feltételezni, hogy az emberek ezt a tanítást egyszerűen magukévá fogják tenni. Nekünk most az intézményes szempontok mellőzésével — bármily fontosak is — az enciklika belső tartalmát és tanítását kell hozzáférhetővé tennünk. Igyekezetünk most a jobb házassági előkészítésre irányul, és a családi élet előmozdítása az amerikai püspökök legfőbb gondja lett. Ennek a törekvésnek a megvalósításához igen nagy hozzájárulást jelentene egy komoly kampány, hogy Isten népét ráneveljük a „Humanae Vitae“ valóságos értelmére. Dr. Anthony lezzi egyetemi tanár, laikus teológus, Cleveland 75
