Szolgálat 43. (1979)
Eszmék és események - A pápa Lengyelországban (Spectator)
De hogy ezek az éneklő, ujjongó, hitvalló emberek tapintatosan hallgatni is tudnak, az megmutatkozott, amikor a pápa szülei sírját kereste föl a wado- wicei temetőben. Az összeverődött tömeg hang nélküli imában forrt össze az imádkozó Szentatyával. 4) Wojtyla pápa különös gondja mindig a szenvedőké. Pápaságának legnagyobb idevágó tanúságtétele a brzezinkai táborban mondott szentmise és beszéd volt. Több mint 200 egykori pap-fogollyal koncelebrált a szögesdrót- koszorúval körülvett tizenkét méteres csupasz kereszt alatt. (10 217 pap közül 3646 került náci lágerbe és 2647 el is pusztult benne.) Itt adózott a pápa a lágerek és a háború áldozatai emlékének, Kolbe atyának, Edith Steinnek, hat millió lengyelnek, húsz nemzet fiainak. Itt ismételte meg VJ. Pál nagy kiáltását: „Soha többé, soha többé háborút!“ Nem ejtett szemrehányó szót senki ellen, de hangoztatta a nemzetek jogát a léthez és a szabadsághoz, kérte, hogy tiszléljék egymást, és ismerjék el egymásban a jót. — A betegekkel és minden kereszthordozóval való együttérzését juttatta kifejezésre egy programon kívüli czestochowai esti találkozáson pünkösdhétfőn, s külön köszöntötte őket a jún. 54 Angelusban is. A lengyelek a napi három Úrangyalában egyesülnek a pápával. És ő számít erre az imádság-bázisra, hogy betölthesse hivatását. Azt, amit legmélyebben talán Gneznóban fogalmazott meg: „Nem úgy akarja-e Krisztus, nem úgy rendezi-e a Szentlélek, hogy ez a lengyel, ez a szláv pápa éppen most láthatóvá tegye a keresztény Európa szellemi egységét, amelyre Nyugat és Kelet két nagy hagyománya nyomta rá bélyegét, — de níncs-e mind a két hagyományban ,egy hit, egy keresztség, egy Isten és mindnyájunk Atyja' (Ef 4,5-6), a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja?" „II. János Pál pápa, a szláv, a lengyel nemzet fia ... ez a pápa ma mint Krisztus tanúja, keresztjének és feltámadásának szerelmese jön ide, hogy tanúságot tegyen Krisztusról, aki saját népének és mindazoknak a nemzeteknek szívében él, amelyek egyszer elfogadták ,út, igazság és élet' gyanánt. Jön, hogy Európa és a világ egész egyháza előtt szóljon ezekről a gyakran elfelejtett nemzetekről és népekről. Jön, hogy .hangos szóval' kiáltson. Jön, hogy rámutasson azokra az utakra, amelyek különböző módon, de az utolsó vacsora pünkösdi terméhez, a kereszthez és a feltámadáshoz vezetnek vissza. Jön, hogy mindezeket a nemzeteket és népeket a sajátjával együtt az Egyház szívére vonja; az Egyház Anyjának szívére, akibe vetett bizodalma határtalan.“ „És én, a lengyel föld fia, s ugyanakkor II. János Pál pápa, kiáltok ennek az ezredfordulónak a mélyéről, kiáltok pünkösd vigiliáján: Küldd el Szentlelke- det! Küldd el Szent lelkedet! És újítsd meg a föld színét — ezét a földét. Amen.“ (A varsói beszéd vége.) ,, Spectator 71
