Szolgálat 43. (1979)

Az egyház szava - A pápa felajánlása Jasna Górában

Ezekkel a szavakkal szólítottak meg annyiszor a lengyel püspökök, szívükben hordozva honfitársaik élményeit és szenvedéseit, örömét-bánatát, s min- denekfölött hitét, reményét és szeretetét.

Hadd kezdem ma ugyanezekkel a szavakkal ezt az új felajánlást Jasna Góra-i Miasszonyunknak. Hisz ugyanabból a hitből, reményből és szeretetból fakad, és népünk hagyományából, amelyet annyi éven át megosztottam. Ugyanakkor azokból az új kötelességekből is, amelyeket — hála neked, Mária — rám, a méltatlanra, de ugyanakkor a te fogadott fiadra bíztak.

Milyen jelentőségteljesnek éreztem mindig a szavakat, amelyeket egyszülött fiad, Jézus Krisztus, az emberek megváltója, a kereszt magasából mondott, János apostolra mutatva: „Asszony, íme a fiad!“ (Jn 19,26) Mindig megtaláltam ezekben a szavakban a helyemet és minden emberét is.

Az isteni gondviselés kifürkészhetetlen intézkedése folytán ma itt vagyok Jasna Gorában, földi hazámban, Lengyelországban, és mindenekelőtt meg akarom erősíteni mindazt a bizalommal telt felajánlást, amelyet a bíborosprímás és a lengyel püspöki kar különböző alkalmakkor, „sok és különféle módon“ tett. Különösen pedig megerősítem és megújítom az 1966. máj. 3-án, Lengyel- ország millenniumán elhangzottat. Amikor ezzel az aktussal a lengyel püspökök „anyai szereteted szolgaságába“ engedték át magukat, az Egyház szabadságának nagy ügyét kívánták szolgálni, nemcsak saját hazájukban, hanem az egész világon. Néhány évvel később, 1976. jún. 7-én pedig neked szentelték az egész emberiséget, a mai világ minden nemzetét és népét; elsősorban azokat a testvéreiket és nővéreiket, akiket a közös hit, nyelv és történelem fűz hozzájuk, de kiterjesztették ezt a felajánlást a szeretet végső határáig. így kívánja ezt a te szíved, ez az anyaszív, amely minden embert, külön-külön és együttesen, mindig és mindenütt átölel.

Ma mint az első Jasna Gorába zarándokló pápa jöttem ide, és meg akarom újítani a bizalomnak, a felajánlásnak és a reménynek azt az egész örökségét, amelyet püspök testvéreim és honfitársaim olyan nagylelkűen halmoztak itt föl.

Ezért rád bízom, Egyház Édesanyja, ennek az egyháznak minden problémáját, teljes küldetését és szolgálatát, miközben a kereszténység földi történelmének második ezredéve végéhez közeleg. Szentlélek Jegyese, Bölcsesség Széke, a te közbenjárásodnak köszönhetjük az Egyháznak azt a nagyszerű képét és megújulásának programját, amely korunkban a Második Vatikáni Zsinat tanításában jutott kifejezésre. Engedd, hogy ezt a szemléletet és ezt a programot tevékenységünk, szolgálatunk, tanításunk, lelkipásztori gondunk, apostoli munkánk tárgyává tegyük, — ugyanazzal az igazsággal, egyszerűséggel és erővel, amellyel a Szentlélek alázatos szolgálatunk által tudtul adta. Engedd, hogy az egész egyház újjászülessék, természete és küldetése megismerésének ebből az új forrásából merítve, nem pedig más, idegen vagy mérgezett „ciszternákból“ (vö. Jer 8,14).

Segíts bennünket abban a nagy törekvésben, hogy mindig érettebb módon találkozzunk hittestvéreinkkel, akikkel annyi minden egyesít, bár egy és más még

55