Szolgálat 43. (1979)

Tanulmányok - Armand J. Nigro: Az imádság: személyes válasz Istennek

isten él, és ma sem gondolja másképp, amit a sugalmazott írók által mondott. Jusson eszünkbe: Isten jelen van sugalmazott szavában, a Bibliában, amint jelen van az Oltáriszentségben. A két egyedülálló jelenlét különbözik egymástól, de mind a kettő valóságos jelenlét.

Nagyon lassan, figyelmesen, suttogva vagy hangosan (ne magunkban) olvassuk el Isten szavait. A mondatok között tartsunk szünetet, hogy a szavak visszhangja és értelme belénk ivódhasson, lassacskán, mint a csendes eső a szomjas földbe. Lehet, hogy egy-egy szót vagy mondatot ismételten kívánunk hallani. Ha befejezzük a kijelölt rész olvasását és még van idő, kezdjük el élőiről, és ismételjük meg lassan, újra meg újra, mint valami ének refrénjét.

Miért suttogva vagy hangosan olvassuk a Szentírás szavait? Mert ez szemünkön, fülünkön és hangunkon át jobban lefoglalja figyelmünket. Ha valamit csendben olvasok, gyakran csak a szemem tapad a szavakra, képzeletem és figyelmem messze jár. Isten kimondott szavára figyelni egészen sajátos szentségi tapasztalat.

Ha a Szentírással így imádkozunk, az az Istenre való figyelés megtapasztalása lesz. Ne próbáljuk a szöveget alkalmazni, vagy mélyebb értelmet keresni, következtetéseket levonni, elhatározásokat tenni. Elégedjünk meg azzal, hogy egyszerűen, figyelmesen és nyitottan odahallgatunk, mint a gyerek, aki apja ölébe mászik, és hallgatja a történetet, amit mesél.

Amikor az idő lejárt, köszönjük meg Istennek, hogy beszélt hozzánk. Értsük meg, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek állandóan bennünk él, amint elmegyünk, hogy folytassuk napunkat.

Ezek ajánlatok arra, hogyan engedjük meg Istennek, hogy közölje önmagát velünk. Még ha hosszú éveken át félig szórakozott, félig langyos, félszívvel végzett volt is az imánk: sohasem késő. Próbáljuk meg. ízleljük és tapasztaljuk meg személyesen. Megígérem, hogy ha megadjuk Istennek a lehetőséget és hűségesek maradunk ehhez, Ö igen rövid időn belül igazi misztikust fog csinálni belőlünk — normális, egészséges, rendes hétköznapi misztikust, eltöltve annak az imának a kegyelmével, amelyet Isten közölni vágyik velünk.

Szeretném tisztázni a „misztikus“ szót. Misztikán értem Istennek minden olyan tudatos egyesülését az emberrel, amit Ö kezdeményezett és tart fönn. Olyan élmény ez, amit mi nem tudunk létrehozni, kiérdemelni, érte felelősséget vállalni. Nem tudjuk magunk kezdeményezni vagy fenntartani. Néha Isten jelenléte igen közeli, jóllehet mi nem is nagyon igyekeztünk az imában. Betölt vigasztalásával. Csodálatos élmény ez. Érezzük, hogy szeretünk, még inkább, hogy szeretnek. Másnap talán jobban erőlködünk, de nem történik semmi: mintha hamu borítaná a szívünket. Nincs íze az imának, pedig éhezünk rá. Isten mintha ezer mérföldre lenne tőlünk. Lehet, hogy semmit sem teszünk rosszul, hanem Isten tanít minket. Arra tanít, hogy ezt az élményt nem tudjuk kiváltani, kiérdemelni, megszolgálni vagy kierőszakolni. Szabadon adott misztikus élmény.

37