Szolgálat 43. (1979)

Tanulmányok - Széneszi Miklós: A Lélek és a közösség

övéiknek tekintették az egyes csoportok az összes korintusi keresztényeket? — A közösségi élet második szakaszához, a kiábránduláshoz jutottak el. Mint ahogy egy idő múlva mi is megkérdezzük: miért ne ehetne most már egyszer a másik az én sültkrumplimat, hisz annyit ettem már az ő makaróniját! Miért ne mehetnénk már egyszer annak az atyának a prédikációjára, akit én szeretek, miért mindig Jóska választja ki, kit hallgassunk? Jobbik esetben elkezdünk egymás mellett élni, a rosszabbikban pedig már fúrjuk, marjuk a másikat.

Sok okot lehet találni, miért jutunk el sokszor idáig családi életünkben, barátainkkal és egyházi közösségeinkben. Szent Pál azonban segít, hogy a legmélyebb okot megláthassuk. Végeredményben balgaságnak, botránynak tartjuk Krisztus keresztjét (1Kor 1,23). Józan ember képes-e arra, hogy mindig csak lemondjon, áldozatot hozzon, és mások talán kinevessék érte? — A korintusiak, hozzánk hasonlóan, hallották, hogy Krisztus a kereszten halt meg. Tudták, hogy követni kell őt. Vagyis ha hozzá akarunk csatlakozni, nekünk is késznek kell lenni a lemondásra, meg kell halni önmagunknak. Az első időben neki is lendülünk. Valószínűleg titokban mégis csak azt reméljük, hogy a töviskoszorú majd csak kivirágzik. Mindent rózsaszínben látunk. Mikor azután nap mint nap kell a másik terhét hordozni, akkor nyűgösek leszünk, megfeledkezünk a Lélek sugallatáról. Pedig ő mellettünk áll, ő hűséges! Kész igazán természetfölötti erővel erősíteni, hogy ami emberi eszközökkel megvalósíthatatlan, azt az ő kegyelméből elérhessük. Gyengeségem elismerve nyitom ki szívemet igazán, hogy Isten megdiosőülhessen. Ekkor kezdhetek el teljesebben a másikért élni. Már nem illúzióimra támaszkodva, hanem Benne bízva. Már másokért élek, a Lélek erejéből, mint ahogy Pál elmondhatta: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözíthessek“ (1Kor 9,22). Ez a közösségi élet harmadik szakasza, amihez valóban nélkülözhetetlen a Lélek ereje, és amit akkor kezdünk megtalálni, mikor nem önmagunkban bízunk.

Szent Pál korintusi levele azonban rámutat három olyan konkrét területre is, ahol önzésünk leginkább a szakadás oka lehet.

Első helyen áll az érzékiség. Nemcsak mert a testi ember általában nem képes befogadni a Lélek indítását. Hanem azért is, mert már emberileg is a fékezetlen érzékiség védekezésre késztet. Félünk, hogy perzselő tüzének mi is áldozatul esünk, és minden kiég bennünk. A Páltól említett vérfertőzőhöz hasonlóan minden zabolátlan érzékiség az igazi közösség rombolója (1Kor 5,1-9).

A második ok a korintusiaknál pereskedés formájában jelentkezett. Végső indítéka azonban a hírvágy. A mi baráti körünket többször is fenyegette az anyagi érdekek hajhászása. Sikerült elkerülni, hogy törésre kerüljön a dolog. De nem egyszer éreztük, milyen veszedelmet jelent a közösség életére a mammon szolgálata. Elsősorban két mérnök tapasztalta ezt meg köztünk, s rajtuk tanultunk mi is. Együtt jártak az egyetemre, építészek lettek. Mindegyik jól dolgozott vállalatánál, s fontos volt a prémium is, mart családjuk nőtt, gyerekeiknek szerettek volna többet nyújtani. Egyik nap rádöbbentek: vetély28