Szolgálat 43. (1979)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A Szentlélek szerepe az Egyházban az Apostolok Cselekedetei szerint

talán nem véletlen. Ez a névsor (Csel 1,13-14), amely az eredeti közösség magvát rögzíti írásban, egyrészt az első és hiteles tanúkat kívánja felsorolni, másrészt világosan visszautal az első „indulásra“, amikor Mária magányosan fogadta méhébe az isteni Lélek ajándékát, hogy testet adjon neki. Most egy egész imádkozó közösség fogja őt körül — ebben a közösségben „fogantatik“ az Egyház, hogy a megtestesült Ige misztériumába bevonja az egész emberi nemet.

A pünkösdi indulás mindennél ékesszólóbban jelzi, hogy az Egyház, mint hitvalló és hitterjesztő közösség a Szentlélek műve. Maga a hit a feltámadás hajnalán született meg. A hit megvallása azonban többet kíván, mint belső meggyőződést: bátorságot, kiállást, fellépést egy közömbös vagy éppen ellenséges világgal szemben. Lukács a görög „parrhesia“ szót használja. Ez a szó szabad, nyílt és felelősségteljes fellépést jelent, a szabad ember viselkedését a közéletben, amikor meggyőződését képviseli. Nem annyira emberi merészségről, „öntudatosságról“ vagy éppen halálmegvetésről van szó. A jeruzsálemi hívek közössége az első üldözés idején a „parrhesia“ ajándékáért könyörög, tehát isteni adománynak, kegyelemnek tekinti. Imádságuk közben, mintegy feleletként, megrendül a föld, betölti őket a Lélek ihletése és továbbra is bátran hirdetik hitüket egy immár ellenséges világban (4,29-31).

Az Apostolok Cselekedetei sok megoldatlan problémát vet fel az ősegyház történészeinek. Ha az első 15 fejezet anyagát vizsgáljuk, világos, hogy a könyv az első keresztény évtizedek történetét csak nagyon töredékesen tartalmazza. Mindent összevéve azt kell mondanunk, hogy adatai gyakran hézagosak, részletes tájékoztatást adó szövegrészek mellett általánosságokban mozgó vagy éppenséggel homályos bekezdéseket találunk. Mindez aligha rendíti meg bizalmunkat a mű történeti hitelében. Inkább azt mutatja, hogy Lukács lelkiismeretes történész; amikor nincsenek pontos értesülései, megelégszik egy-egy általánosságokban mozgó állítással. Nem próbál többet mondani, mint ameny- nyit forrásai megengednek. Hézagait nem pótolja ki „légből kapott" állításokkal. Ugyanakkor érdekes megfigyelni, hogy éppen a mű első felében a töredékes adatok összeállításában egységes és összefüggő gondolatmeneteket követ. Miután az első jeruzsálemi közösség kialakulását ismerteti, fokozatosan bemutatja nekünk, hogyan terjedt szét a világban, egyre növekvő koncentrikus körökben, a keresztény üzenet. Ahogy az üldözések elkezdődnek Júdeábán, a keresztények kénytelenek magukkal vinni az evangélium hírét a környező területekre. Először úgy tűnik, hogy a keresztények kis zsidó szektaként pusztán belső problémát jelentenek a jeruzsálemi zsidóság számára. Amikor az első összeütközések a zsidó vezetőség és az apostolok között végbemennek, maga a főtanács is úgy kezeli az ügyet, mint a zsidóság belső problémáját. Gámáliel érvelése (5,33-39) csak arra vonatkozik, hogy vajon ez a mozgalom a zsidóság jövőjét helyes (vagy megengedhető) irányban próbálja-e befolyásolni. Az üldözések azonban egyre tágabb nyilvánosság elé viszik a feltámadott Krisztus hitét. Előbb Szamária, majd az etiópjai udvarnokon keresztül egy

14