Szolgálat 42. (1979)

Eszmék és események - Püspökkinevezések Magyarországon

POSPOKKINEVEZÉSEK MAGYARORSZÁGON Április 5-én tették közzé, hogy II. János Pál pápa Dr. Paskai László eddigi veszprémi apostoli kormányzót veszprémi megyéspüspökké nevezte ki. (Élet­rajzát 38. számunkban közöltük.) Három magyar főpásztor pedig új segédpüs­pököt kapott: Dr. Bagi István, a Pápai Magyar Intézet rektora, bavagalianai c. püspök és Lékai László esztergomi érsek segédpüspöke lett. 1931. júl. 11-én született Körmenden. Középiskoláit a győri bencéseknél fejezte be, teológiai tanulmá­nyait Budapesten végezte, ahol 1958-ban le is doktorált. Esztergomban szen­telték pappá 1955. jún. 12-én. 1956—65-ig a Bp. zuglói Szent Antal templom káplánja, 1965—67 között Rómában ösztöndíjasként erkölcsteológiából és pasz- torálisból magiszteri diplomát szerzett. Utána két évig a Mátyás-templom káp­lánja. 1968—72 közt az esztergomi szemináriumban különböző tárgyakat taní­tott. 1969-től a Simor-könyvtár könyvtárosa. 1972-től helyettes, 1973. márc. 15-étól kinevezett rektor a római Magyar Intézetben. VI. Pál pápai prelátussá tette. Püspöki jelmondata: Attenta caritate (Figyelmes szeretettel). Dr. Szakos Gyula sárvári plébános Kisberk Imre székesfehérvári püspök mellé került, rapidói c. püspökként. 1916. aug. 10-én Sótonyban született. 1939. júl. 9-én szentelték pappá mint a bécsi Pázmáneum növendékét. Ugyanebben az évben teológiai doktorátust szerzett. 1939/40-ben Kőszegen káplán, 1940—44-ig Szom­bathelyen püspöki szertartó, 1944—48-ig püspöki titkár, majd irodaigazgató, közben egyházmegyei főtanfelügyelő is. 1951—74 között plébános Zalaerdődön, utána Sárváron. 1948-tól pápai káplán. Tevékenyen részt vett az Orsz. Liturgi­kus Tanács működésében. Jelmondata: In caritate servire (Szeretetben szol­gálni). Marosi Izidor István, a kecskeméti főplébánia plébánosa, massulai c. püspök és Bánk József váci érsekpüspök segédpüspöke lett. 1916. márc. 27-én Tisza- kécskén született. A váci piaristáknál érettségizett, a római Gergely-egyete- men egy évig filozófiát hallgatott, majd Vácott végezte teológiai tanulmányait. 1941. jún. 21-én szentelték pappá. Több helyen volt káplán és hitoktató, majd 1948—56-ig plébános Szentlörinckátán, 1956. szept. 1-étől pedig húsz évig Izsá­kon. 1962-től tb. esperes. 1977. ápr. 1-én került Kecskemétre, ahol több mint 50 000 hivő volt rábízva. 1978-ban püspöke c. apáttá nevezte ki. Élete nagy részét az alföldi tanyavilág, falvak, fejlődő városok szolgálatában töltötte. Jel­mondata: In aedificationem corporis Christi (Krisztus testének építésére). Lékai prímás a három új segédpüspököt ápr. 30-án szentelte föl. Előkészítő lelkigyakorlatukat Ijjas érsek tartotta. Vasmise. Burlas K. Mátyás ny. esperesplébános febr.4-én a trencséni volt piarista templomban mutatta be vasmiséjét nagy hivősereg jelenlétében. 77

Next

/
Thumbnails
Contents