Szolgálat 42. (1979)
Halottaink - Fr. Kovacsics Vince Gábor OFM (Rendtársai)
nem történt események felsorolásával szórakoztatta és tartotta össze a ferences rendcsalád tagjait. Még jobban kultlválta a közös ima összetartó erejét. Álmatlan éjszakái után is a hajnali és esti órákban szinte minden nap megjelent az imakarban az Istent dicsérni és a közösségi szellemet ápolni. Plébánosi munkakörét megosztotta. Szeretett dolgozni és tudott dolgoztatni. Egész életében a párbeszéd erényét gyakorolta. Mikor Szeged-Alsóvárosra 1946 nyarán megérkezett, egy-két nap alatt a rendtagok megkapták beosztásukat a templomokba, az iskolákba és az egyesületekbe egyaránt. Nem kis munka volt, mert plébániánkon egy templomban és négy szükségkápolnában miséztünk, nyolc iskolában tanítottunk és kilenc egyesületet vezettünk. A beosztás elrendezése után bezárkózott a szobájába, és három nap múlva a rendház ebédlőjében kifüggesztette az egész évre szóló prédikációs tematikát. A reggel hatórás szentmisére egy aszketikus, a tizórásra a napi evangéliummal kapcsolatos, a tizenegy órásra pedig egy apologetikus sorozatot állított össze. Szeptembertől szeptemberig tudatta, ki, mikor és hol prédikál. A diákmisék exhortációit a hitoktatókra és hittanárokra bízta. Esztergomban is hasonló módszerrel dolgozott. A rendház társalgójában egész esztendőre kiírta a templomi szónokok névsorát. A rendtartományban ő volt az utolsó lector approbatus. Ezt a megtisztelő címet azok az atyák viselték, akik egyetemi végzettség nélkül tanítottak a teológián, de előzőleg egy nagyobb rendi bizottság előtt a hit- illetve a bölcselettudomány meghatározott tárgyaiból összefoglaló vizsgát tettek. Kapisztrán atya kedvenc tárgya az egyháztörténelem volt. Egyik legszebb alkotása a rend történetével foglalkozó munka, amelyet teológiai kézikönyvnek készített. Kis- papjaink a mai napig ebből tanulnak, és ebből ismerik meg a régmúlt gazdag világát. A kórházban az őt meglátogató rendtársához ezek voltak az utolsó tudatos szavai: .Az Isten legyen veletek“. — Kapisztrán Atya! Mi is így búcsúzunk tőled: az Isten legyen veled egy egész örökkévalóságon át. Confrater Fr. KOVACSICS VINCE GABOR OFM (1884—1978) Szabadkán született 1884. jan. 14-én, bunyevác szülőktől. Magyar nyelvű elemibe járt, és magyarnak vallotta magát. Hamarosan kiköltöztek Kelebiára. A Podmaniczky báró építtette Szt. Anna templomba járt szentmisére, tanyájuktól 3—4 km távolságra. A bárónő komornájának feltűnt rendszeres templomba járása. Először szentképet csúsztatott imakönyvébe, később olvasóval ajándékozta meg, majd a Szabadkáról misézni kijáró Xavér Bálint atyának beajánlotta ferences testvérnek. 1898. szept. 11-én lépett be Szabadkán jelöltnek a fekete barátokhoz. 13 hónapig volt ott. Konyhai teendők végzésére osztották be. Beöltözése után, 1899-ben már kiküldték kocsival gabonagyújtésre a tanyákra. 'Megmaradt emlékezetében, amit az egyik tanyai gazda mondott: „Adjunk ennek a kis barátnak, hogy nagy glóriát tudjon mondani.“ 1899 októberében Kaplonyba ment P. Hricsovszki Timót házfőnökkel és Semmer Demeter szabótestvérrel, mivel ők elfogadták a reformot. Itt Semmer testvér megtanította harmóniumozni. Hat évig volt itt, majd különböző helyeken, míg 1914-ben be nem rukkolt Szabadkára a 86. gyalogezredhez. Négy évig volt az orosz és olasz fronton. 1918. jún. 14-én megsebesült a homlokán. 1930-ig ismét több helyen szolgált, majd két évig a rend amerikai magyar kolostoraiban. Utána többek között kétszer működött Mátraverebély-Szentkúton. Itt a nagy búcsúk idején a Szűzanya grottájánál 14 szentmisét együltében végigjátszott és énekelt. Amikor a sok áldozó miatt elfogyott az ostya, akkor éjjel még ostyát is sütött. Elöljárói kereken 20 alkalommal helyezték át! 1951 novemberétől több mint 26 évet Csengéién töltött plébános rendtársa mellett, mint kántor, szakács, sekrestyés stb. Fáradhatatlan volt a munkában és az imádságban is. A szegénység fogadalmához való ragaszkodása díszére vált volna még egy noviciusmesternek is. Csak addig volt 91
