Szolgálat 42. (1979)

Halottaink - Csík József (Volt káplánja)

év múlva a református többségű Dömsödre tette lelkésznek. A dömsödiek, katolikusok, protestánsok egyaránt, úgy megszerették három évi ottléte alatt, hogy életének minden nagy ünnepén — temetésén is — megjelentek és köszöntötték.

Egy évig volt vácrátöti plébános. Ezután 17 évet Alagon töltött, ahol templomot épített. Közben kerületi esperes lett. 1945-ben került Hatvanba prépostplébánosnak és egyúttal kér. esperesnek. Az egyházmegye legrangosabb plébániáján is a szerény szeretet jellemezte. Szerény volt és egyszerű a lakása, ruhája, asztala, egyénisége, modora és viselkedése. A plébániát szerette szerzetesi közösségnek nevezni. Az is volt. ünnepi alkalmakkor ugyan magyaros vendégszeretettel fogadta paptestvéreit és barátait, egyébként azonban az iroda volt az ebédlő is, ahol mindig és mindenkit készséges szeretettel fogadtak, s a temetés vagy házasság ügyében megjelenő szegények sem néztek irigyen az asztalra.

Életének minden állomásán annak a Jézusnak volt a követője, aki jót tett, amerre járt (Csel 10,38). Esze, szíve, pénztárcája és plébániája mindig nyitva volt mindenki előtt. Hosszú éveken át a hatvani plébánia kapuján nemcsak a zár, de a kilincs is hiányzott. Ez jellemezte a szívét is. A plébániát tréfásan Csík-szállónak hívták. Ha valaki, elsősorban paptestvér, betért hozzá, ott marasztalta ebédre, és azzal búcsúzott tőle: legközelebb hosszabb időre gyere.

Nem tűrte, hogy szeretetlenség legyen körülötte. Egyik plébánosa alaptalanul meg- orrolt az egyik káplánjára. Azonnal vonatra ült az érdekelttel, hogy fölkeresse és elsimítsa a félreértést. — Mint esperest sok kellemetlen ügy elintézésével bízta meg az egyházmegyei hatóság. Egyszer egyik öregebb paptestvérnél mutatkozott több rendetlenség. Azzal állított be hozzá: „nem tudom, megint mi baja van veled az aulának. No gyere, szidjuk egy kicsit az aulát." Utóbb azonban egy pohár sör mellett kellő tapintattal, de mindent elmondott: ezt meg azt igazán te is másként csinálhattad volna. — Mindenkinek igyekezett segíteni. Halottak napja előtt az egész környék hozzá járt gyertyát venni. A környező papság részére mindig beszerezte a vasúti és a busz-menetrendet. — Egy halotti anyakönyvi kivonatot kért valaki, de még a halott nevét sem tudta, az sem volt biztos, hogy Hatvanban halt meg ... De azért órákig kerestük a halotti anyakőnyvben, hátha rábukkanunk egy kőművesre, aki a gyöngyösi barátok klastromá- nak megújításakor halt meg.

Hatvanban megújította a szép préposti templomot és a plébániát is. De még többet tett híveinek és az egész környék papságának lelki megújulásáért. A híressé vált papi rekollekciókat 1954-ben kezdtük tartani, amikor még erre semmi rendelkezés nem volt. Eleinte minden hónapban, s még a legújabb időben is többet tartottunk a kötelezőnél. A rekollekciók egy elmélkedésből és szentségimádási órákból álltak. Közben gyónási alkalom. Volt idő, amikor egész nap szigorú szilencium volt. „Józsi bácsi“ — mert minden paptestvére csak így szólíthatta — nemcsak a szervezés levelezési részét bonyolította le, hanem hordta a székeket az előadások előtt, utána pedig vitte a teát, amellyel mindig megvendégelték a résztvevőket. Az elmúlt őszön nagy boldogan készült a két- századik rekollekció megünneplésére, de sajnos előtte lépett föl szívgyöngesége, és így nem lehetett jelen. Ezzel együtt akarta megünnepelni a 30 évvel ezelőtt tartott hatvani egyházmegyei eucharisztikus napok jubileumát is.

Minden paptestvért nagyon szeretett. Minden munkatársát nagy szeretettel fogadta. Ha a lelkipásztori tennivalókról volt szó, mindig úgy kezdte: hogyan akarjátok? Azután úgy végezte: csinál j u k ! — Volt egy szorosabb baráti köre, akikkel minden szerdán, a „Csíkszerdán“, a Császár-fürdőben találkozott. Két volt püspökünk is örömmel vett részt a Csíkszerdákon.

Minden keresztényre és papra jellemző, ki a kedves szentje, ö védőszentjét, Szent Józsefet tisztelte és szerette nagyon egyszerűsége miatt. Hasonló tisztelettel viseltetett Assisi Szt. Ferenc és X. Pius iránt. Soha senkinek nem emlegette, hogy Rómában végzett; de X. Pius szentté avatásakor rajongva beszélt a nagy pápa vonzó egyéniségéről, akit ő személyesen ismert.

Fiatalos egészségét és kedélyét végig megőrizte. Életének 85., papságának 63. évében mint tényleges plébános és tényleges esperes hunyt el csendesen. Még előző nap is bemutatta a szentmisét. «

88