Szolgálat 42. (1979)
Eszmék és események - II. János Pál és Latin-Amerika találkozása (B. A.)
A szegényebb néposztályokon kívül természetesen találkozott a pápa másokkal is: fiatalokkal (közép- és főiskolásokkal), szeminaristákkal, papokkal, nővérekkel. Valóságos rekord, hogy e hét nap alatt, átlag 15 órás „munkanapjain“ több mint 30 beszédet, elmélkedést tartott. Ezek közül nem hiányzott a válasz a diplomáciai testület üdvözletére Mexikóban és az államelnöknek San Domingóban. (Mexikóban az elnök csak magánszemélyként várta, mert a szá- zadeleji események utóhatásaként még ma sincs diplomáciai kapcsolat a Szentszék és Mexikó között.) A latin-amerikaiak megérezték, amit L. Boff ismert brazil teológus, a „felszabadulás-teológia“ egyik szóvivője így fejezett ki: „A pápa nem Mexikót látogatta, hanem a mexikói népet. Evvel a pápaság új módszerét akarom hangsúlyozni. A pápa mint az Egyház feje rendszerint más kormányfőkkel érintkezik. II. János Pálnál a pásztornak nyájához való viszonyát látjuk, mély rokonszenvtől és magával ragadó közvetlenségtől átszőtt viszonyt.“ Harmadik céljának elérésére a pápa kezdettől kiemelte a püspöki kollegialitás fontosságát. Evvel a szellemmel jött Pueblába, mint az Egyház látható feje, akitől Krisztus várja, hogy megerősítse testvéreit. A püspökök s a hívek nem egy ponton várták is irányító szavát. Medellinben a latin-amerikai egyház sorsközösséget vállalt a lakosság nagy többségét kitevő szegény, elnyomott tömegekkel. De hogyan valósítsa meg ezt? Kevesen, de voltak, akik azt várták, hogy Puebla visszakozót fúvat, s „lelkibb“, kevésbé elkötelezett egyházat állít a hívek elé. Mások az egyház közvetlen beavatkozását akarták a társadalmi-politikai változások siettetésére. A pápa már a guadalupei megnyitó szentmisén világosan kijelentette: „Nem azért jöttünk itt össze, hogy tíz év után újra kezdjük vizsgálni ugyanazt a problémát, hanem hogy új szemszögből vegyük tekintetbe.“ Medellin „reményt keltő felhívás volt keresztényibb és emberibb célokra, éppen azáltal, hogy a latin-amerikai embert teljességében szemlélték, hogy előszeretetüket — bár nem kizárólagosan — a szegények felé irányították, és hogy kimutatták az emberek és népek teljes felszabadulása utáni vágyukat.“ A szentmise után, a jelenlevő papokhoz és szerzetesekhez intézett szózatában azonban a másik oldalra is figyelmeztetett: „Ti papok és szerzetesek vagytok, nem pedig szociális vezérek, politikai vezetők vagy egy evilági hatalom tisztviselői.“ Ilyen előkészítés után mondta el jan. 28-án a konferencia megnyitó beszédét, amelyet egyesek fontossága miatt „szóbeli enciklikának“ neveztek el. Alapgondolata: A Krisztusba vetett igaz hit elvezet az Egyház helyes megértéséhez és az ember valódi értékeléséhez. A szolid krisztológia képesít arra, hogy az evangélium értelmezéséből ne szűrjék ki Krisztus istenségét. A helytelen egyháztan fő hibája Latin-Amerikában az Egyháznak és Isten országának szétválasztása. Ez utóbbit erősen szekularizált értelemben veszik, azonosítva a társadalmi struktúrák változásával és a szociális-politikai elkötelezettséggel. Az emberről szóló igaz tant az Egyház képviseli, amely „teljességében kívánja előmozdítani az emberi méltóságot, de saját küldetésén belül, amelyik vallásos, nem pedig szociális vagy politikai jellegű.“ Ezért síkra száll az ember jogaiért, de a szabadság helyes keresztény fogalmából kiindulva: szabadulás mindattól, 61
