Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Dienes Valéria, a század nagy tanúja

kerültem s nekem különösen kedves, azért teszem ezt is a „Jön az isten“ mellé. Mert Isten jön! . . . Gondolom ez a „Szeretetdal“ szorosan összefügg azzal a „Jövetellel“. Sok mindent nem mondtam el, talán egy év múlva elmondom. Megvárjam? Itt? Lényegében mindegy: hol? Térben nem fontos ez, csak az Időben. Ami mindig a legjobbkor jön.“

Jön az Isten

Jön az Isten, útja titkos út. Végtelenből végtelenbe fut. Minden percet öröklétbe állít.

Oda hallja emberek imáit.

Jön az Isten, Három és az Egy, Nem találod, honnan merre megy, sose láttad, mégis lelked mása, Megígérte, benned lesz lakása.

Jön az Isten érthetetlenül: messze jár és benned elmerül.

Átutazza véled ezt az éltet, méretlenben füröszti a léted.

Jön az Isten, majd ha rád talál hús kezével a kemény halál, átemelnek óvatosan, szépen: eggyel több lesz kiírva az Égen.

Jön az Isten, Három és az Egy, megpillantod, honnan merre megy. Hazamentéi, nem hiányzik semmi: elindultál mindörökké lenni . .

Sokféleképpen tud az ember kibújni az alól a megmentő új kezdet alól, amit Isten meg akar valósítani bennünk, hogy megtérve is a régi maradjon. Egyik, talán legvégzetesebb módja ennek: a hivatkozás saját jámbor tegnapunkra, amelybe beleéltük magunkat, mint szilárd falú, biztonságos szögletekkel teli házba; ezt nem szabad lerombolni, innen nem szabad elindulni. Ahogy az ember Istennek szolgál, ahogy rendbe hozza a dolgát vele, az elég, az érvényes; minden szükséges megvan, begyakorlódott, be van biztosítva. Alapjában véve csak azért felelős az ember, hogy ebben a tekintetben semmi se változzék Nem szabad, hogy Isten új legyen, más legyen. Ez olyan téren jelentene bizonytalanságot, ami gyökérre megy.

Az ilyen beállítottságú ember tér meg legkevésbé szívesen. Ki akarja kerülni, hogy az isten szándékolta új kezdet érvényesüljön, figyelmen kívül hagyja, védekezik ellene, rövid úton végezni próbál vele.

Mélyen elgondolkoztató, hogy Jézust felelősségük tudatában lévő, buzgó jámbor- ságú emberek feszíttették meg, megegyezve ebben a pogány világi hatalommal — mert meg voltak győződve, hogy Istenről alkotott elképzeléseikben semminek sem szabad megváltoznia.

(Heinrich Spaemann)

45