Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Dienes Valéria, a század nagy tanúja

gondoljon, hogy én szeretném elhinni, ha tudnám. Csak szeretném elhinni. S aztán menjen oda és áldozzon.'

Hát én másnap reggel mentem. És odamentem evvel a gondolattal. Csak arra emlékszem, hogy amikor vettem a Krisztust, akkor visszamentem a helyemre, és ottan olyan zokogás fogott el, hogy alig tudtam magamhoz térni belőle. És akkor is még utána, egész nap — még rengeteg dolgom volt s azt mind végigcsináltam —, és akkor este, amikor hazamentem, a Domokosnénál abba a szobába, amiben egyedül alhattam, és eloltottam sötétre a lámpát, akkor egyszerre valami olyan érzés alakult bennem, hogy ez a szoba tele van, és hogy az Valaki, akivel tele van, és hogy az i 11 v a n . . . Az biztos, hogy az egy olyan erős jelenlét, mint . . . csak úgy zengett bennem: Isten, Isten . . . Tehát itt van! Nekem tehát — nagyon érdekes volt ez a gondolat! — most már beszélhetnek akármit, hogy van vagy nincs, mert én már most tapasztalom Öt. És akkor soká, soká, leírhatatlan szépségű és mélységű olyan átadottságban éltem, hogy nem is tudom, hogy ez meddig tartott, csak belement az éjszakába ..."

Claudel vagy Frossard megtérésére emlékeztetnek ezek a szavak. „íme, egyszerre Valaki lettél!“ — vallotta Claudel megtérése után. Frossard pedig megtérése történetének ezt a címet adta: „Isten létezik, találkoztam Vele." A Jelenlét megtapasztalása, a megtalált Isten hitének bizonyossága. Isten, a kegyelem ragadta meg Dienes Valériát is, mint annyi modern konvertitát; mint Charles de Foucauld-t, aki szintén kétkedve térdelt le gyóntatója lábához . . . Ott Huvelin abbé, itt a ferences P. Arkangyal volt a kegyelem eszköze.

Nemsokára megismerkedik Prohászka Ottokárral, a fehérvári püspökkel, aki Bergson után a legmélyebb befolyást gyakorolja világnézeti-lelki fejlődésére. Prohászkával egyébként Fehérvárott vagy Pesten (a Horánszky utcában) sokat beszélnek Bergsonról is, miután Valéria elvégzi gyónását. Az első fehérvári találkozást így mondja el:

„A legelső, amit kérdezett tőlem, az volt, hogy mondjam meg, hogy ugyanaz a Dienes Valéria vagyok-e, aki az Athenaeum folyóiratban az indukció problémájáról írt. Mert ő azt olvasta. Akkor mondtam, hogy igen, én ugyanaz vagyok. Akkor azt felelte, hogy: ,Jól van, már tudom, kivel van dolgom' (erre a szóra úgy emlékszem!), és hozzáteszem még azt, hogy .számomra igen nagy kegyelem, hogy maga most itt van'. Ezt mondta. Én vittem magammal egy olyan rövid életrajz-vázlatot, és azt mondtam, hogy .tessék, ezt elhoztam'. Akkor ő kiment a dolgozószobájába és engem otthagyott, és addig senki se jöhetett más be, és ő ezt elolvasta. Amikor elolvasta, bejött, jött két kézzel nyújtva felém, és csak ennyit mondott: .Kedves leányom!'. S ez meg volt pecsételve. Akkor én kezetcsókoltam neki, és akkor volt egy beszélgetés, amiről most már nem tudnék semmit mondani, de attól kezdve őhozzá tartoztam ..."

Egyik székesfehérvári látogatása alkalmával életgyónást is végzett Pro- hászkának. Kiváló lelki vezetőre és szellemi partnerre talált Ottokár püspök42