Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Dienes Valéria, a század nagy tanúja
ítélet az Isten házán“ (1 Pét 4,17). Az északi törzsek és Júda közt fennállott szakadáshoz hasonlóan a kereszténységben a sok szakadás, eretnekség, hatalmi törekvések okozta harcok, az irigység és rágalom a bűnnek olyan terhe, ami alatt az egész világ szenved. Ezek a bűnök nemcsak hogy elhomályosítják az Egyház küldetését és csökkentik a hitelét, hanem megfosztják az egész emberiséget attól a tisztító és gyógyító befolyástól, amivel az Egyház, mint „isteni miliő" rendelkezhetne, amivel rendelkeznie kellene. Erre a megrendítő valóságra való tekintettel azt lehet mondani, hogy az emberiség történelmében a legvégzetesebb bűnök elsősorban a következők: 1. Magának Krisztusnak az elutasítása, mert az ember az ő tanúsága ellenére sem akar az igazsághoz és a szeretethez megtérni. 2. Az Egyháznak, mint az üdvösség szentségének a visszautasítása, amennyiben az ember nem akar beletartozni, vagy pedig csak saját hatalma és érvényesülésvágya eszközéül akarja felhasználni. 3. Hiányos készség a megtérésre és az egyház reformjában való közreműködésre. 4. Az Egyház hitelét különösképpen csökkentő bűnök. Itt elsősorban azoknak a bűneire gondolunk, akik öt talentumot kaptak, és az Egyházban vezető tisztségeket töltenek be. Szt. János evangéliuma a Krisztust elvető papi osztályt a bűnös világ őstípusaként állítja elénk. Éles figyelmeztetés ez mindazoknak, akik azt állítják, hogy ők az Egyház, de az egyéni megtérés és az egyházi reform elől mégis elzárkóznak. Ismét visszatérünk itt egyik alapgondolatunkra: hogy ti. hiba lenne csak a bűnről beszélni anélkül, hogy egyidejűleg a jót is nyomatékosan ki ne emeljük. Az Egyház egészére is érvényes a népek apostolának szava: „Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem“ (Róm 5,20). Nem beszélhetünk üdvösségesen a bűn megrázó valóságáról az Egyházban anélkül, hogy egyidejűleg Istent ne dicsérnénk, mert mindenek ellenére Egyházát sohasem hagyta el, és hálát ne adnánk az Egyház megannyi tagjának szent életéért, valamint az egyházi tekintély sok viselőjének becsületes igyekezetéért, hogy az Egyház megújulásában türelmesen közreműködjék és a velejáró szenvedésből is kivegye a részét. Forrás: Sünde im Zeitalter der Säkularisation. Verlag Styria, Graz 1974, 122-127. Szabó Ferenc DIENES VALÉRIA, A SZÁZAD NAGY TANÚJA Élete egy századot ívelt át. Száz évvel ezelőtt született Szekszárdon és tavaly halt meg Budapesten. Az érthetetlen feledés homályából az az 1975-ös tv-interjú ragadta ki, amelyet Vitányi Iván készített vele. (Szövege először a Valóság c. folyóirat 1975/8. számában Jelent meg, majd nemrég „A század nagy 40
