Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Belon Gellért: Isten keresése és megtalálása

Ugyancsak kötelezővé válik a szerénység és egyszerűség. Csak az fuval- kodhatik fel és ítélkezhet megföllebbezhetetlenül más fölött, aki azt hiszi magáról, hogy csalhatatlanul a teljes igazság birtokában van. „Ki tesz téged másnál különbbé? . . . Lám már jóllaktatok, meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok“ (1Kor 4,8). Pál annyira tudatában van a rész szerinti megismerésnek, hogy kijelenti: „Nem hiteteken akarunk uralkodni, hanem örömötöknek vagyunk munkatársai“ (2Kor 1,23). Csak megbecsüléssel lehet másként vélekedők nézeteit kezelni.

Még inkább kötelező a megértés a haladás és maradás kérdésében. Furcsa volna, ha a kalász pelyvája a szalma fölé gondolná magát, mert ő „haladóbb“ fokán van a fejlődésnek. Csak azok vitázhatnak, akik nem tudják, hogy nekik is búzává kell lenni. Az egyházban jelentkező zsinatelóttiség a zsinatutánisággal ellentétben, azután az újabb mozgalmak megítélése és vitája a kizárólagosság és a szeretetlenség jegyében! Mindkét oldal elfeledi, hogy a lélek történései nem zajlanak le ugyanolyan ütemben. Mindenkinek egyéni történése van. Milyen bölcsen világítja meg ezt Pál: „Mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat“ (1Kor 7,7). Éppen ezért jó lenne haladóknak is és a régi szokásokhoz ragaszkodóknak is megszívlelni a tanácsot: „Kövesse mindegyik a meggyőződését. Aki tekintettel van napokra, az Úrért teszi, aki meg eszik, az Úrra való tekintettel eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki viszont nem eszik, az Úrra való tekintettel nem eszik, és ó is hálát ad az Istennek“ (Róm 14,6). A maradiak bizonyos ételektől tartózkodtak, a haladók válogatás nélkül táplálkoztak.

Annál is inkább, mert senki nem mondhatja, hogy csak a régi a jó; és senki nem mondhatja: csak az új a jó. A régiben meglévő jó csakúgy „halálomat okozhatja“, mint az újban található. Ezért tudatában kell lennie a régihez ragaszkodónak is, az újítónak is, hogy nincsen veszedelem nélkül elfoglalt álláspontja. Ezért íratta ki Nagy szent Teréz a folyosóra: Kerüld a rosszat, de azt a jót is, amit Isten nem neked szánt. Az Istentől eredő jóság, akár régieskedő, akár újító, tiszteletben tartja Isten művét, mint ugyancsak Pál mondja: „A pró- fétaság lelke alá van vetve a prófétáknak. Isten ugyanis nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene“ (1Kor 14,32).

Ez az utolsó mondat világít rá, hogy minden vallási megnyilatkozás Isteneszménktől, Isten-élményünktől, vagy egész közönségesen kifejezve a hitben kialakult Isten-képünktől függ. Ezért vallhatjuk azt, hogy aki keresi istenét, az már megtalálta; de aki hitben birtokolni véli Istenét, keresse tovább — főleg a Szentírásban —, nehogy magas gondolatokból épült bálványképe legyen Istenről, hanem az élő Isten éljen szívében.

15