Szolgálat 41. (1979)
Eszmék és események - Utam az oltár felé (K. E.)
délelőtt hentes, délután borbély vagy kertész. Fáradtan, de azért örömmel végeztem mindent. A második iskolai évben kórházba kerültem. Magánvizsgára kértem engedélyt az igazgatótól. Tanultam, míg betegtársaim gúnyolódtak: minek ez már ebben a korban. Minden vizsgám nagyon jól sikerült. Ezekben az években Brazíliából látogattak haza rendtársaink. Mondták, hogy Sao Paulóban egy új intézményt nyitottak, és szívesen vennék az önkéntes jelentkezőket. Ebben láttam a legjobb alkalmat évtizedes szándékaim megvalósítására: misszióssá és Krisztus papjává lenni. Az utánjárás végül is meghozta a kívánt eredményt: 1970. jan. 9-én Timót testvérrel elindulhattunk Rómába, ahol négy napot töltöttünk. Innét Németországon át jan. 14-én megérkeztünk Sao Paulóba. Gyorsan kaptam beosztást, hiszen az új kollégium területének elrendezése rengeteg munkát igényelt. Elöljáróm végigvezetett új otthonunkon, mondván, hogy ez lesz az én munkahelyem. Szerettem ezt a munkát, azért szívesen álltam rendelkezésére. Ekkor már 49 éves voltam. A perjel atya ismerte szándékaimat, így segítségével még ez év márc. 9-én megkezdtem a filozófiát, inkább csak azzal a szándékkal, hogy belejöjjek a teljesen ismeretlen portugál nyelvbe. De az első félév után egészségi okokból kénytelen voltam abbahagyni. Folytattam a kertészkedést. A rendtársak jóvoltából naponkint kaptunk nyelvórát, s bejártam elemi iskolánk óráira is. 1971-ben azzal a kéréssel álltam elő, hogy folytatni szeretném tanulmányaimat. így kerültem el Rióba a bencésekhez. Teljes erővel fogtam a tanuláshoz. Szinte egész nap a könyvtárban voltam. Egészségi állapotom azonban egyre rosszabb lett. Alig aludtam két órát éjjelente. Mindezek ellenére elég jó jegyeket kaptam év végi vizsgáimon, csak dogmatikából kellett pótvizsgáznom. Sokszor félrevonultam rövid sétára, vagy meghúzódtam a templom sarkában, és fontolgattam, az Úr segítségét kértem, mitévő legyek. Ilyen állapotban képtelen vagyok tovább folytatni. A következő évre nem mentem vissza Rióba. Ennyi eredménytelen kísérletezés és balsiker után természetes, hogy sokan csalódtak bennem. A nehézségeket és szenvedéseket, amelyeket el kellett viselnem, rajtam kívül senki sem ismerte, csak az orvosok Orvosa. De ez éppen elég volt, többre nem is volt szükségem. Ö mellettem volt, mikor a kereszt súlya földre nyomott, s ez nagyobb biztonság minden földi sikernél. Az 1972. évet kertészkedéssel töltöttem, s megragadtam minden lehetőséget nyelv- ismereteim gyarapítására. Egészségileg nem sokat javultam, de most már éreztem, hogy a nyelvi nehézségekkel meg tudok küzdeni. 1973-ban ismét előálltam kérésemmel. Csodálom, hogy elöljáróim nem veszítették el türelmüket. Most fölmerült a kérdés, hol lenne lehetőség? Utolsó lehetőségként mutatkozott a szaléziek intézete. Az igazgató jóságos szeretettel fogadott, s próbára fölvett. Szívvel-lélekkel hozzáfogtam a tanuláshoz. Talán a második év volt a legnehezebb. Egészségileg mélypontra kerültem, s már megírtam a lemondó levelet elöljárómnak. De egy nagyobb erő visszatartott ettől az oktalan lépéstől. A levelet nem adtam át. Éreztem: Isten az, aki hív, de hívó szavai mögött elrejti magát, hogy teret biztosítson emberi erőfeszítéseimnek. Hosszú, kemény, rögös volt az út, teljes mértékben igénybe vette minden erőmet, fizikai és szellemi képességeimet. Mégis volt ebben a küzdelemben valami szépséges, fölemelő. Olyan megmagyarázhatatlan, csodálatos élmény volt, amelyet nem lehet szavakban kifejezni. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.“ Az évek elmúltak, s most papként vagyok itt a szemináriumban, ahol 66 kisszeminarista hivatásának kibontakozásán fáradozunk, s ellátjuk a környéken lévő 14 kápolna híveinek lelki gondozását. Mert akit az Úr egyszer meghívott, ha az isteni meghíváshoz hü marad, biztos lehet benne: az élet gördítette minden akadály eltörpül Isten szándékainak, terveinek megvalósítása előtt. S lehet-e nagyobb boldogság a földön, mint érezni, tudni: az isteni Mester munkatársai vagyunk az emberiség és az egész világ üdvösségének szolgálatában? K. E. \ 6 81
