Szolgálat 41. (1979)

Eszmék és események - Istenkeresés a mindennapi munkában (Albino Luciani)

és szakismerettel végzett munka Escrivá felfogásában kéz a kézben jár; az életszentség két szárnya.

Szalézi Szt. Ferenc könyvekre bízta elméletét. Escrivá is ezt tette, kihasználva sokfelé igénybe vett idejének rövidke perceit is. Ha talán éppen beszélgetés közben valami ötlete támadt, vagy egy kifejező mondat jutott az eszébe, kihalászott a zsebéből egy kis noteszt, és bejegyzett egy rövidke szót vagy egy fél sort, amit később felhasznált könyveiben.

Nagy lelkiségi műve megvalósításának és kifejlesztésének szentelte igen elterjedt könyvein kívül roppant szívós tevékenységét is, kiépítve az Opus Dei mozgalmat. „Adjatok az aragóniai embernek egy szöget — tartja a közmondás —, és a fejével fogva beverni a falba.“ „Én aragóniai vagyok— írta Escrivá de Balaguer —, hát szívósnak kell lennem!“ Egy pillanatot sem vesztegetett el. A spanyol polgárháború előtt, alatt és után előadott egyetemi hallgatóknak, főzött, padlót tisztított, ágyat vetett és beteget ápolt. „Büszkén mondom: ezer meg ezer órát töltöttem azzal, hogy Madrid szegénynegyedeiben gyerekeket gyóntattam. Csepegő orrocskával jöttek. Először meg kellett tisztogatni az orrukat, mielőtt megtisztíthattam volna szegény lelkűket.“ így írt, és ezzel megmutatta, hogy igazán él benne a „mindennapi mosoly“. Ezt is ő írta: „Későn, halálfáradtan vetődtem ágyba. Amikor másnap reggel fölkeltem, még mindig fáradtan, azt mondtam magamban: ,Josémaria, ebéd előtt engedélyezel magadnak egy kis szunyókálást.1 Alighogy kint voltam az utcán, és láttam az aznap rám váró munka terjedelmét, hozzátettem: .Josémaria, már megint átejtette lek.1“

Nagy munkája azonban az Opus Dei megalapítása és vezetése volt. A név a véletlen műve. Egyszer valaki ezt jegyezte meg neki: „Ha találóan akarjuk mondani: Isten műve ez." „Igen, gondoltam magamban, ez a helyes név: nem az enyém, hanem Isten műve, Opus Dei." A mű a szeme láttára növekedett és terjedt ki minden földrészre. Erre megkezdte utazásait Európában és azon kívül, új alapítások ügyében, katekézisek tartására.

Az Opus Dei tagjainak elterjedése, száma és minősége alkalmat adott mindenféle spekulációkra holmi hatalmi szándékokról és merev, vak engedelmességről. Az ellenkezője az igaz. Csakis az életszentség utáni vágyakozás felel meg ebből a valóságnak, de örömmel, a szolgálat szellemében és nagy szabadsággal.

„Mi ökumenikusak vagyunk, Szentatya, de nem Szentségedtől tanultuk az ökumenizmust" — ezt a megjegyzést engedte meg magának egy napon Escrivá János pápával szemben. A pápa mosolygott: tudta, hogy 1950-től az Opus Dei XII. Pius pápa engedélyének birtokában nem katolikus és nem keresztény munkatársakat is fölvehetett.

Escrivá egyetemi hallgató korában dohányzott. Amikor belépett a szemináriumba, a portásnak ajándékozott pipát és dohányt, s lemondott a dohányzásról. De aznap, amikor fölszentelték az Opus Dei elsq három papját, azt mondta: „Én nem dohányzom, ti hárman szintén nem; Don Alvaro, teneked

68