Szolgálat 41. (1979)

Halottaink - Gyulai Gábor (Dr. Petrasevits Dénes)

az OMCE országos nekilendülése előtt. Hála Istennek, vannak kiváló énektanámőink, akik Huber Frigyes hittanársága alatt szerették meg a zenét és az egyházi éneket.

Az ének, a zene egész életét éneklővé és barátivá tette. Sok barátja volt papok, kántorok, tanárok közt. Éveken át csütörtökönként találkoztak a Gül Babában vagy egy budai vendéglőben kedélyes összejövetelre. És megtapasztalta az írás igazát: „A vidám lélek az életkort is virágzóvá teszi“ (Péld 17,22). Hiszen két évvel ezelőtt még megünnepeltük az OMCET-tel 80 éves születésnapját, — és utána megtartotta szokásos előadását.

Szerette a természetet. Cserkész korából átmentette késő öregségéig, hogy a heti programba be volt ütemezve vagy egy csónaktúra a Dunán, vagy egy nagy kirándulás a hegyekbe.

És szerette az embereket — áldozatosan! Csak egy példa: A házban, ahol lakott, kényelmes, szép, világos, összkomfortos lakását minden ellenszolgáltatás nélkül fölcserélte egy egyszobás, minden komfort nélküli lakással, hogy egy gyermekes család könnyebben élhessen. Ott élt és szenvedett, míg három hónappal halála előtt Székes- fehérvárra nem vitték a Papi otthonba.

Mert a megpróbáltatást, a szenvedést ő sem kerülhette ki. Amikor évekkel ezelőtt kopogtatott a betegség, orvosa azt mondta neki: „öt beteget operáltam ezzel a bajjal, mind az öt meghalt. De így még két évet is el tudsz élni.“ És akkor azt válaszolta, mint Dávid: „Inkább kerüljek az Úr kezébe, hiszen nagy az ő irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni“ (1Kor 24,14). így hát két év múlva várta a halált, de az nem jött. Megtanulta: „előbb szenvednünk kell Krisztussal együtt, hogy majd vele együtt meg is dicsőüljünk“ (Róm 8,17). Végül elmondhatta: „Számomra az élet Krisztus, a halál nyereség“ (Fii 1,21).

(t Dr. Werner Alajos megemlékezése az OMCET gyűlésén. Rövidítve)

GYULAI GÁBOR esperes-parókus (1915—1978)

A Sáros megyei Ruzsolyon született, ahol atyja akkor parőkus volt. Visszaemlékezéseiben fölidézi a gyermekkori szentestéket a sajátos karácsonyi böjttel: „méz fokhagymával.“ A családfő által osztott csípős fokhagyma megtisztít, a méz megédesíti az örvendő várakozást, amikor várjuk a kis Jézus közénk születését, a vele — és benne Istennel — való találkozást.

A teológiát Budapesten végezte. Áldozópappá szentelődött 1939-ben, Keresztelő Szent János fővételének ünnepén. Abaújszántőn, Pécsett, Tornyosnémetiben és apja káplánjaként, majd utódaként Abodon teljesített lelkészi szolgálatot. „Nyugdíját“ betegágyon töltötte. Jan. 22-án hunyt el az edelényi tüdőkórházban. Másnap az ottani kápolnában dr. Keresztes Szilárd püspök végezte a feloldozást, ő mondta a szentbeszédet is. A görög szertartású temetéseken többszörösen ismételt, 118.(119.) zsoltárból való verset választotta mottójául: „Áldott vagy te, Uram, taníts meg engem a te igazságaidra.“ A megboldogultat az Úr megtanította igazságaira gyermekéveiben atyja szavaival és példájával, teológusként tanárai által, áldozópapként életútjával, 18 éven át viselt betegségében a Krisztussal együtt elfogadott önkiüresítés által. Élete példája arra tanította családját, híveit, paptestvéreit, hogy mi is készséges szívvel, türelemmel tanuljuk és tanítsuk az Úr igéit, áldó és megpróbáló útjait. — Az abodi parókiális templomból koncelebráit liturgia után helyeztük örök nyugalomra apja mellé. Itt dr. Gulovics Andor kancellár mondott búcsúbeszédet.

Több éve már csak 5 százalékos volt a tüdeje, de életkedve és szellemi frissesége mindvégig megmaradt. Pedig le sem szállhatott az ágyról, és egy pillanatra sem vehette el szájától az oxigéntömlőt. Elköltözésével nem akart szomorúságot okozni senkinek; azt mondta, velünk van minden nap, és azt akarja, hogy „ahol én vagyok, ti is ott legyetek.“ Halála napját így jellelezte: „Valóra válik, amit prédikáltam: Krisztus föltámadt! Ez a nap, melyet az Úr szerzett, örvendezzünk és vigadjunk azon.“ Az utrenyei 150. zsoltár verseivel betegségében mindig azt mondta: Dicsérjétek az Urat, minden

100