Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Isten, a kifejezhetetlen

és hittudósok illették. Isten „maga a Létezés" (Ipsum Esse: Aquinói Tamás); Isten az örök Jóság, a gyökér, a forrás (Origenész); Isten „a mindig új és mindig régi Szépség“, a mindent megvilágító szellemi „Világosság“ (Ágoston); Isten „a fénynél is fényesebb Sötétség“ (Dionysius Areopagita); Isten „a lélek Jegyese“ (Nagy Szt. Teréz), a „végtelen Irgalom" (Kis Szt. Teréz); a „mindent elcsendesítő csendességes Isten' (Szt. Bernét); a mindent tűzbe borító „Láng“ (Keresztes Szt. János).

Folytathatnánk a felsorolást vég nélkül. De vessük fel már a kérdést: Mit jelent hát ez a tömérdek név, jelző, értelmező, amellyel az emberek nem szűnnek meg a Kifejezhetetlent kifejezni?

Hogy ezt megértsük, először is az ún. „theologia negativa" (tagadó szavakat használó hittudomány) alapelvét kell tisztáznunk. Ez az alapelv, amelyet valamennyi keresztény hittudós elfogad, azt vallja, hogy mindazt, amit az Istenről állítunk, egyben tagadnunk is kell, mert állításaink végesek, az Isten pedig végtelen. Ha pl. azt mondjuk az Istenről, hogy „bölcs", ezt a fogalmat a véges emberi tapasztalatból merítjük, pedig minden véges emberi bölcsesség az Isten végtelen bölcsességéhez viszonyítva balgaság. (Ezért is tűnik az Isten balgának azok számára, akik az emberi bölcsesség mércéivel akarják méregetni.) Ennek következtében — nehogy Isten bölcsességét az emberi bölcsesség módjára képzeljük el — előbbi állításunkhoz („az Isten bölcs") mindjárt egy tagadást kell hozzáfűznünk: „Az Isten nem bölcs" (ti. nem úgy, mint mi). De amikor idáig jutottunk, itt sem állhatunk meg, mert a mi „nem bölcs“ fogalmunk is csak emberi, és ha vele akarnánk az Istent meghatározni, azt a tévedést idéznénk fel, hogy az Isten híján van a bölcsességnek. így tehát, miután állítottuk is meg tagadtuk is az Istenről a bölcsességet, nem marad más hátra, mint hogy az égre tárjuk karunkat és felkiáltsunk: „Az Isten a bölcsnél is böl- csebb!“ Ha pedig valaki azt kérdezné tőlünk, hogy mennyivel bölcsebb vagy mennyiszer bölcsebb, azt felelnénk: „Végtelenül és végtelenszer bölcsebb“, vagyis felfoghatatlanul, kimondhatatlanul, mérhetetlenül bölcsebb a legböl- csebb bölcsnél is.

Az Istenre alkalmazott bölcseleti fogalmak: „Maga-a-Lét" (Ipsum Esse), „Tiszta Létvalóság“ (Actus Purus), „Magától való Létező" (Ens a se), „önmagában megálló végtelen Megértés“ (Intelligere infinitum subsistens) stb. elvontságuk miatt azt a benyomást keltik, mintha az Isten önmagában való létét, legalábbis egy bizonyos szemszögből, pontosan kifejeznék. Pedig szó sincs róla. Ezeknek a meghatározásoknak is át kell menniök a „theologia negativa“ tüzén, hogy mint az Istent megsejtett analógikus kifejezések érvényesek legyenek. Ezért mondta néhány ókori hittudós, hogy inkább kedveli az olyan kifejezéseket, amelyek nyilvánvalóan képletesek (pl. az Isten „vár", „szikla“, „tűz" stb.), mint az elvont bölcseleti fogalmakat. Mert a nyilvánvalóan képes beszédmód nem hozza magával azt a veszélyt, hogy tévesen azt higgyük: e szavak által felfogtuk Isten létét és mivoltát a maga egész valóságában. Az

9